Vizes vb - Cornel Marculescu fát kapott a Duna Arénánál

    Budapest, 2017. július 17., hétfő (MTI) - Hetvenhatodik születésnapja alkalmából köszöntötték a Budapesten zajló világbajnokságon Cornel Marculescut, a vizes sportokat tömörítő nemzetközi szövetség (FINA) ügyvezető igazgatóját.
hirdetés
    A román sportvezető tiszteletére - akinek nagy szerepe volt abban, hogy Magyarországra került a vb - egy facsemetét ültettek a Duna Aréna főbejáratához közel.

    Az eseményen Tóth József XIII. kerületi polgármester elmondta, hogy a "Dagály-törvény" értelmében összesen négyezer fát ültetnek majd, ezek közül ez az egyik. Hozzátette, hogy már az idősek és a fiatalok, valamint a sportolók nevében is ültettek fákat, azonban ez az első, amely közvetlenül a világbajnoksághoz kapcsolódik.

    Az ünnepségen részt vett Julio Maglione, a FINA elnöke is, akinek várhatóan július 30-án, a vb zárónapján ültetik el a facsemetéjét. A szervezőbizottság részéről Seszták Miklós elnök, Fürjes Balázs kiemelt budapesti beruházásokért felelős kormánybiztos és Gyárfás Tamás, a FINA alelnöke köszöntötte Cornel Marculescut.