A baleset előtt egy hónappal tüzetesen átvizsgálták a vasárnap lezuhant Antonovot
Moszkva/Budapest, 2018. február 12., hétfő (MTI) - A baleset előtt egy hónappal tüzetesen átvizsgálták a vasárnap lezuhant Antonov An-148-as gépet - közölte a balesetben érintett gép üzemeltetője, a Szaratovszkije Avialinyii légitársaság.
A Flightglobal légügyi szaklap a légitársaságtól kapott
tájékoztatásra hivatkozva azt írta, hogy a gépen januárban végeztek
el egy úgynevezett C-checket, amelyet bizonyos időközönként minden
repülőgépen el kell végezni. Ennek keretében vizsgálták a
szárnyakat, a hajtóműveket, a gép törzsének strukturális elemeit,
rozsdásodást is.
A felszállás előtti rutinellenőrzés szintén nem mutatott
rendellenességet, ezt a feladatot egy olyan mérnök végezte el, aki a
balesetben szintén életét vesztette, ő is a géppel utazott. Az
Antonov An-148-100-as aznap a harmadik útját teljesítette, és
Domogyedovóban cserélték a személyzetet. A gép kapitánya a típuson
2100 órát, összesen 5100 órát repült, az első tiszt pedig 812 órát
repült a balesetig az Antonov An-148-assal.
A légitársaság közölte, hogy a vizsgálatok végéig
felfüggesztette az An-148-as üzemeltetését. A szaratovi székhelyű,
főként orosz repülőterekre közlekedő légitársaságnak öt ilyen típusú
gépe maradt, mellettük szintén regionális Jakovlev Jak-40-eseket,
illetve Embraer E-195-ösöket üzemeltetnek.
A Szaratovszkije Avialinyii regionális, sugárhajtású gépe
vasárnap délután tűnt el a radarokról nem sokkal felszállás után, a
gép roncsait Moszkvától 80 kilométerre keletre találták meg. Egy
ipari videókamera rögzítette a becsapódást, amelynek helyszínén egy
hétszer négyméteres, másfél méter mély krátert találtak. A gépen
utazó 71 ember életét vesztette.