A hagyományok és a modern technika együtt jelenik meg az Év Tájházában
Budapest, 2019. október 3., csütörtök (MTI) - Modern eszközök felhasználásával mutatja be a népi kultúrát a veszprémi Bakonyi Ház, amely a közelmúltban elnyerte az Év Tájháza díjat. Az épületet 1935-ben alapították.
"Ez egy jellegzetes, 18,. század végi dunántúli parasztház, egy
módosabb gazda, illetve kisnemesi család rendelkezett ilyen
épülettel" - mondta L. Karsai Henriett néprajzos, muzeológus az M1
aktuális csatorna csütörtök délelőtti műsorában.
Hegedűsné Majnár Márta, a Magyarországi Tájházak Szövetségének
ügyvezető elnöke arról beszélt, hogy az Év Tájháza díjat 2003-ban
alapították és nagyon komoly szempontrendszernek kell megfelelni a
kiválasztás során. Ezek között múzeumszakmai, valamint látogatóbarát
szempontok egyaránt vannak, és arra is figyelnek, hogy egy közösség
életében mennyire játszik meghatározó szerepet a tájház.
Mint elhangzott, a veszprémi Bakonyi Házat a városi Laczkó Dezső
Múzeum tartja fenn. Időtlen idők címmel a tájház hátsó szobájában
rendhagyó kiállítás látható, amely korszerű módszerekkel közelít a
népi kultúra felé. L. Karsai Henriett kitért arra, hogy a tárlaton
olyan tárgyakat emeltek ki, amelyek valamilyen módon egy család vagy
egy közösség egy fontos dátumát örökítik meg, párhuzamba állítva a
világtörténelem eseményeivel.
A Bakonyi Ház környéke a 2016-ban kialakított etnobotanikai
oktatókert, ahol mind a kétszáz bemutatott - vadon élő és
termesztett - növénynek szerepe volt a helyi paraszti kultúrában és
folklórban.
"Az Év Tájháza díjat a szakmai elismerés zsinórmértékének
szántuk. Ugyanakkor szeretnénk ráirányítani a figyelmet arra, ha egy
tájház példa értékű munkát végez. A díj múlt heti átadása óta
érezhetően megnőtt az érdeklődés a Bakonyi Ház iránt. A tájházak az
apró településeken a kulturális alapellátás intézményei és egyfajta
évszázadokon átívelő idegenvezetést jelentenek, ahol élményszerűen
lehet megismerni múltunkat, örökségünket" - fogalmazott a szövetség
vezetője.
Hozzátette: csaknem ötszáz tájház van Magyarországon, közülük
háromszáz tagja a szövetségnek.