Magyar szakember teremtette meg a curlinget Katarban
Doha, 2019. október 3., csütörtök (MTI) - Magyar szakember nevéhez fűződik Katarban a curling sportág megteremtése: Belleli Lajos a semmiből jutott el világbajnoki részvételig az arab ország versenyzőivel.
A dohai atlétikai világbajnokságról szóló hírekben rendre
felbukkan a hőség és a magas páratartalom, így némileg meglepő, hogy
a téli sportágak is otthonra találtak a sivatag szélén fekvő
országban. A Katari Olimpiai Bizottság a jégkorong és a rövidpályás
gyorskorcsolya bevezetése után 2014-ben döntött úgy, hogy a
curlinggel is foglalkozik. A nemzetközi szövetségen keresztül
pályázat útján kerestek megfelelő szakembert, és az állást Belleli
Lajos nyerte el.
"Már az is nagy sportdiplomáciai siker volt, hogy a nemzetközi
szövetség Magyarországon is meghirdette ezt a pályázatot, ami
Patonay Ágnes akkori alelnök és Rókusfalvy András elnök
tevékenységének köszönhető" - mondta az MTI-nek Belleli Lajos, aki
hét magyar bajnoki címmel büszkélkedhet, hétszer volt Eb-résztvevő,
és két vb-n a magyar vegyespáros edzője.
"Bár volt ígéret saját jégpálya építésére, amikor megérkeztem,
azzal szembesültem, hogy itt nincs semmi, se infrastruktúra, se
játékos. Átkapcsoltam marketing módra, a nulláról kellett elkezdeni"
- nyilatkozott a magyar szakember, akinek annyiban nem volt új a
feladat, hogy Magyarországon is részt vett a sportág építésében.
Egyetlen főállású alkalmazottként kezdte a munkát, az
adminisztrációt, az eszközbeszerzést és a játékosok toborzását,
később főleg néhány Dohában dolgozó, lelkes kanadai volt
segítségére.
"Volt, hogy leszólítottam embereket, de többnyire iskolákba
mentem el toborozni" - fogalmazott Belleli Lajos, aki egy személyben
szövetségi kapitány, sportigazgató, jégmester és szertáros is.
A legnagyobb problémát az okozza, hogy korlátozott hozzáférésük
van a jéghez, jelenleg egy bevásárlóközpontban található jégpályán
tudnak készülni, csakhogy a többi jeges sport és a
közönségkorcsolyázás mellett minimális jégidő jut a curlingnek. De
már tervben van a katari jégközpont megépítése.
Belleli Lajos jelenleg 25-30 fős csapattal dolgozik, a
legfiatalabb játékos 13, a legidősebb 38 éves. Két világbajnoki
részvételt is fel tud már mutatni vegyespárosban, sőt egy győzelmet
is, méghozzá a nagy rivális Szaúd-Arábia ellen. Az Ázsiai Játékokon
már szintén sikerült meccset nyerni, méghozzá a sportágban
magasabban jegyzett Kazahsztán ellen.