A katalán konfliktus okozta a legfeszültebb perceket a spanyol miniszterelnök-jelöltek első televíziós vitáján
Madrid, 2019. április 23., kedd (MTI) - A katalán konfliktus okozta a legfeszültebb perceket a négy legnagyobb spanyol párt miniszterelnök-jelöltjeinek első, élő televíziós vitáján, amelyet a spanyol közszolgálati televízió (RTVE) rendezett hétfőn késő este a vasárnapi előrehozott választások előtt.
"Elfogadhatatlan, hogy (...) azokkal akar lepaktálni, akik szét
akarják szakítani Spanyolországot" - mondta Pablo Casado, a
konzervatív Néppárt (PP) elnöke Pedro Sánchez jelenlegi szocialista
kormányfőhöz intézve szavait.
Hangsúlyozta: a miniszterelnököt rajtakapták, hogy a katalán
önrendelkezésről tárgyalt a nacionalistákkal. Követelte, hogy Pedro
Sánchez valljon színt: valóban kegyelmet ad-e a függetlenségpárti
politikusoknak, ha elítélik őket az ellenük zajló perben.
A kegyelemért cserébe mandátumokat - vette át a szót Albert
Rivera az Állampolgárok (Ciudadanos) liberális középpárt elnöke, aki
saját szónoki pultjára helyezett egy bekeretezett fényképet, amelyen
a kormányfő és Quim Torra függetlenségpárti katalán elnök látható
egy tavaly decemberi megbeszélésen.
Mint mondta, Sáncheznek szüksége van a szeparatisták
támogatására ahhoz, hogy kormányon maradhasson, és szerinte "nemzeti
vészhelyzet", hogy a választásokon ellenzékbe küldjék a
szocialistákat.
"Hazudnak!" - reagált a szocialista miniszterelnök,
hangsúlyozva, hogy a katalán függetlenséget pártolók tudják: a
függetlenség nem fog megvalósulni, nem lesz róla népszavazás, és az
alkotmány keretein belül kell párbeszédet folytatniuk.
Pablo Iglesias, az Unidas Podemos (Együtt képesek vagyunk rá)
radikális baloldali pártszövetség vezetője kifejtette: világos, hogy
Spanyolország többnemzetiségű, és az együttélést nem lehet
erőszakkal helyreállítani.
A vitában kiemelt helyet kaptak a lehetséges választások utáni
együttműködések is. Iglesias a PSOE, Rivera pedig a PP felé tett
egyértelmű ajánlatot, e két párt vezetője viszont nem kötelezte el
magát.
A 100 perces, szünet nélküli vitát követően felkért szakértő
újságírók értékelték az elhangzottakat a közszolgálati televízió
stúdiójában. Többségük úgy vélte, nincs egyértelmű győztese a
tévévitának, ami szerintük a négypárti formátumból adódik.
Az El País baloldali és a La Vanguardia című katalán napilap
internetes olvasói felmérése viszont Albert Riverát hozta ki a vita
győzteseként.
A listavezetők televíziós vitája kedden az Antena 3 spanyol
országos kereskedelmi csatornán folytatódik. Most először fordul
elő, hogy teljesen azonos felállásban rendezzen vitát két
tévétársaság, ráadásul egymás követő napokon.
Az általános parlamenti választások előtt közétett utolsó
közvélemény-kutatások szerint Spanyolországban egyik politikai
oldalnak sincs egyértelmű parlamenti többsége.
A felmérések a Spanyol Szocialista Munkáspárt (PSOE) győzelmét
jelzik, de továbbra sem nem akkora fölénnyel, hogy az elegendő lenne
az önálló kormányalakításhoz.
Több kutatás is arra a megállapításra jutott, hogy egy esetleges
kétpárti baloldali vagy egy hárompárti jobboldali koalíció sem tudná
összegyűjteni a parlamenti többséghez szükséges 176 mandátumot.
Ellenben a kormányalakítás matematikai esélye látszik a
szocialista párt és az Állampolgárok liberális középpárt esetleges
együttműködése esetén, ezt azonban utóbbi párt elnöke, Albert Rivera
több alkalommal is kizártnak nevezte a kampány során.
A felmérések által felvázolt lehetséges belpolitikai helyzet
alapján a parlamentbe várhatóan bejutó katalán és baszk nacionalista
pártokon múlhat, hogy tud-e kormány alakulni a választások után
Spanyolországban.