A kormány ellen tüntettek Kecskeméten és Békéscsabán

    Kecskemét, 2018. december 20., csütörtök (MTI) - Az ellenzéki pártok kezdeményezésére kormányellenes demonstrációt tartottak csütörtök este Kecskeméten. Békéscsabán a demonstrálók a "propagandasajtó" félrevezető tájékoztatása ellen tiltakoztak.
hirdetés
    Kecskeméten a helyi ellenzéki pártok - a DK, az LMP, az MSZP, a Jobbik és a Momentum - kezdeményezéséhez szakszervezetek képviselői és civilek is csatlakoztak. A demonstráció részeként forgalomkorlátozó autós felvonulást is tartottak, majd a menet tagjai csatlakoztak egy bevásárlóközpont parkolójában gyülekezőkhöz. A tüntetők rigmusokat skandálva, nemzeti színű zászlókkal, pártlobogókkal és transzparensekkel a városháza elé vonultak.

    A kecskeméti Kossuth téren mintegy háromszáz ember részvételével tartott demonstráción felolvasták az ellenzéki pártok országos ötpontos követelését: a "rabszolgatörvény" azonnali visszavonását, kevesebb rendőri túlórát, független bíróságokat, csatlakozást az Európai Ügyészséghez és a független közmédiát.

    Ennek alapján a megyeszékhelyen a helyi politikusok, a Vasas Szakszervezeti Szövetség képviselőivel és civilek együttműködésével összeállították a kecskeméti munkavállalók hat pontját. Többi között felszólították Kecskemét polgármesterét, hogy a város tulajdonában lévő cégeknél ne alkalmazzák a "rabszolgatörvényt" és követelték a közpénzen működő médiumoktól a pártatlan tájékoztatást.

    A békés tüntetés résztvevői a beszédeket követően hatpontos követelésüket átadták a Kecskeméti Televízió főszerkesztőjének, otthagyták a polgármesteri hivatal portáján, majd átvonultak a Gong Rádió szerkesztőségéhez. Mivel ott nem nyitottak ajtót, a tüntetők egy része rövid várakozás után visszasétált a városháza elé, ahol krétával kormányellenes rigmusokat rajzoltak a tér kövezetére.

    Békéscsabán "Elég a hazugsággyárból" címmel tartottak ellenzéki tüntetést csütörtök este. A Magyar Szocialista Párt, a Jobbik Magyarországért Mozgalom, a Demokratikus Koalíció és a Magyar Liberális Párt helyi képviselői a mintegy 100 ember előtt azt hangoztatták, hogy tiltakoznak a "propagandasajtó álhírei, az egyoldalú, félrevezető tájékoztatása ellen".

    A demonstrációt a Békés Megyei Könyvtár előtt tartották, ahol a Békés Megyei Hírlap szerkesztősége is található.

    A liberálisok Békés megyei elnöke, Fülöp Zoltán felolvasta az ellenzék ötpontos követelését.

    Zalaegerszegen több mint három órán át tartó félpályás útlezárással tiltakoztak csütörtök délután a város déli ipari parkjánál az ellenzéki pártok és a szakszervezetek a kormány intézkedései ellen. A demonstrációt a Jobbik, a Magyar Szocialista Párt, a Demokratikus Koalíció, a Lehet Más a Politika, valamint a Vasas Szakszervezeti Szövetség közösen szervezte.