A magyar kultúra napja - Változatos programok Győr-Moson-Sopron megyében
Győr, 2019. január 18., péntek (MTI) - Kiállításokat, koncerteket, előadásokat, emlékesteket és filmvetítéseket is tartanak a magyar kultúra napja alkalmából Győr-Moson-Sopron megyében.
Győrben ezúttal is egy héten át minden nap lesznek programok. A
Magyar kultúra hetének nyitányaként hétfőn a József Attila
Művelődési Házban Generációk találkozása címmel nyílik kiállítás. A
Győri Ipartestület művészeti-kézműves szakosztályának tárlata
február 21-ig tekinthető meg. A Rómer-házban aznap vetítik az Egy
nap című magyar játékfilmet, amelyet Szilágyi Zsófia rendezett.
Január 22. és 27. között Winter Pop-Up elnevezéssel fiatal
iparművészek és designerek mutatkoznak be a Nefelejcs közben, a
Pinnyédi Művelődési házban pedig Czinka Pannától Kis Grófóig címmel
a magyar cigányzene történetéről tart előadás Tóth Péter
szociológus.
Kedden, a magyar kultúra napján a városi ünnepséget 17 órától
tartják a Richter teremben, ahol idén is átadják a Győr Művészetéért
és a Győr Közművelődéséért díjakat. Az ünnepi műsorban fellép a
Győri Filharmonikus Zenekar.
Január 22. és 24. között három alkalommal játsszák a Győri
Nemzeti Színházban a Két úr szolgája című komédiát. Január 23-án
kortárs magyar költők megzenésített versit adják elő a Kisfaludy
Károly Könyvtárban, másnap pedig a Generációk Házában Szülőhelyem,
szülőföldem címmel nyílik kiállítás.
Elsősorban selymek címmel látható Csurák Erzsébet festőművész
önálló tárlata január 24-től a Magyar Ispitában, a kiállítás
nyitónapján a Rómer-házban Horváth Kornél Kossuth-díjas
ütőhangszeres és Lantos Zoltán hegedűművész ad koncertet.
Január 25-én a Generációk Házában játszóházat tartanak, a
Napóleon-házban a Rómer Múzeum által életre hívott Alkotó
Rajztanárok Társaságának téli tárlata nyílik meg, a József Attila
Művelődési Házban Rábaközi táncház várja az érdeklődőket, a
Bezerédj-kastélyban Tálos Péter fotóművész képeiből nyílik
kiállítás, a Molnár Vid Bertalan Művelődési Központban Rékasi Károly
ad önálló estet Wass Albert emlékére, a Vaskakas Bábszínházban pedig
Makrancos Kata Junior címmel kamaszoknak és felnőtteknek adnak elő
egy komédiát.
Január 26-án az Újvárosi esték keretében Dalok a Kispipából
címmel Seress Rezső-emlékestet tartanak az Újvárosi Művelődési
Házban, a Rómer-házban pedig a Cloud9+ ad koncertet.
Január 27-én a Magyar kultúra hetének zárásaként a Vaskakas
Bábszínházban adják elő a Jancsi és Juliskát, az Esterházy-palotában
pedig Nádler István Soha nem szűnő című grafikai kiállításnak záró
rendezvényét tartják.
Sopronban január 21-én Csönd és dobogás címmel Pilinszky
János-emlékestet tartanak nyolc órától a GYIK Rendezvényházban,
másnap a Kaláka együttes 50 hét határon át címmel születésnapi
koncertet ad 18 órától a Liszt Ferenc Kulturális Központban.
A fertődi Esterházy-kastélyban január 20-ig tematikus
tárlatvezetéseket tartanak. Január 19-én délután 2 és 5 óra között
Színházi élet Eszterházán címmel családi délutánt rendeznek, a
rendhagyó túra alatt egy időutazáson lehet részt venni, ahol egyebek
mellett barokk ruhákban lehet fotózkodni, és meg lehet kóstolni
Esterházy Miklós herceg teáját.
A nagycenki Széchenyi-kastélyban január 19-én 10 és 13 óra
között szakmai tárlatvezetést tartanak, 11 órától pedig Huiber Edit
történész tart A Himnusz és Széchenyi címmel előadást.
A magyar kultúrát 1989 óta ünneplik január 22-én, annak
emlékére, hogy a kézirat tanúsága szerint Kölcsey Ferenc 1823-ban
ezen a napon fejezte be a Himnuszt.