A magyar mezőgazdaság egyik kitörési pontja lehet az összefogás
Budapest, 2016. május 20., péntek (MTI) - A magyar mezőgazdaság egyik kitörési pontja lehet az összefogás, a szövetkezés: a Hangya Szövetkezetek Együttműködése ezt ismerte fel - húzta alá a Földművelésügyi Minisztérium (FM) parlamenti államtitkára pénteken Budapesten a szervezet közgyűlésén.
Nagy István rámutatott: a piacgazdaságban a versenyképesség
egyik alapvető feltétele az önkéntes együttműködés. Ezért a Hangya
szövetkezetek munkájára a következő években kiemelten szüksége lesz
a magyar mezőgazdaságnak. A hazai agráriumnak ugyanis olyan
kihívásokkal kell szembenéznie, mint például az Európai Unió és az
Egyesült Államok között kötendő szabadkereskedelmi megállapodás vagy
az uniós közvetlen agrártámogatások 2020-as estleges kivezetése.
Ezekkel a feladatokkal csak a termelők összefogásával lehet
megbirkózni.
Emlékeztetett: a Nemzeti Vidékstratégiában is nagy hangsúllyal
szerepel a szövetkezés-fejlesztési program. A stratégia célként
fogalmazza meg valamennyi szövetkezési forma, így a Hangya típusú
szövetkezetek, a beszerző és értékesítő szövetkezetek, a termelési
és értékesítési szövetkezetek (TÉSZ), a hitelszövetkezetek,
takarékszövetkezetek és szociális szövetkezetek létrehozásának és
működésének ösztönzését.
Jelezte: a termelői szerveződések feladata a termelés és
értékesítés szervezése, a termelői érdekek képviselete, az együttes
fellépés kereteinek biztosítása és a stabil termelői jövedelmezőség
elősegítése. A szerveződéseket megalakító termelők termékeiket
közösen viszik piacra, így alkuképesekké válnak, csökken hátrányuk a
nagy volumenben termelőkkel és vásárlókkal szemben.
A termelői csoportok támogatása az Európai Mezőgazdasági
Vidékfejlesztési Alapon (EMVA) keresztül történik. A működési
támogatás - egységesen minden mezőgazdasági termelői csoportnál -
átalányösszegű támogatásként éves részletekben 2015-től is kérhető.
A támogatás 5 éven keresztül folyósítható, legfeljebb évi 30 millió,
vagyis a teljes támogatási időszakban 150 millió forint
csoportonként.
A közgyűlésen az elnöki beszámolóban szerepelt, hogy a Hangya
Szövetkezetek Együttműködése kezdeményezi a kormánynál a zöldség és
gyümölcs termékek általános forgalmi adójának 5 százalékos mértékű
megállapítását. Továbbá tagi javaslatra - ezzel a közdűlés
egyetértett - a szervezet javasolja a Hangya Szövetkezetek
kárpótlását a Hangya szövetkezeti vagyon - 1945 utáni - államosítása
miatt.
Ez forrásjuttatást jelentene a most működő hangya
szövetkezeteknek - pályázati úton. Így a hangya szövetkezetek
bekapcsolódhatnának az élelmiszer-feldolgozásba - mondta Szeremley
Béla társelnök az MTI-nek.
Patay Vilmos elnök az MTI kérdésére közölte: a Hangya
Szövetkezeti Együttműködés tagjainak éves kibocsátása becslések
szerint több mint 350 milliárd forint. A szervezetnek több mint 200
termelői együttműködés a tagja, így munkájában több mint 20 ezer
termelő vesz részt.