A spanyol alsóház megszavazta a kormány hiánycéljavaslatát 2019-re
Madrid, 2018. december 20., csütörtök (MTI) - A spanyol parlament alsóháza a katalán nacionalista pártok támogatásával megszavazta a kormány által javasolt új, 2019-es költségvetési hiánycélt csütörtökön Madridban.
Az előterjesztésben szereplő 1,8 százalékos deficitcél 0,5
százalékponttal több a korábban elfogadottnál, ami mintegy 6
milliárd euró kiadási többletet jelentene a jövő évi büdzsében.
A szocialista kormány javaslatát a kongresszus abszolút többsége
támogatta, meglepetésre a Európai Katalán Demokrata Párt (PDeCAT), a
Katalán Köztársasági Baloldal (ERC), valamint a Baszk Nacionalista
Párt (PNV) is.
"Ez a jó szándék jele" - indokolták szavazatukat a katalán
függetlenségi pártok, hangsúlyozva, hogy ez azonban nem jelenti a
költségvetési tervezet automatikus támogatását. Utaltak rá, hogy a
büdzsé megszavazása attól függ, mit ajánl nekik a spanyol kormány.
Követelésük, hogy az állam által elismert népszavazást
rendezhessenek Katalónia függetlenségéről.
A kormány júliusban már benyújtotta a törvényhozásnak
költségvetésihiánycél-javaslatát, ám akkor elutasították.
Az előterjesztés várhatóan most sem megy át a jövő heti
felsőházi szavazáson, mert a szenátusban abszolút többségben van a
konzervatív Néppárt (PP), amely nem támogatja a deficitcél növelését.
A spanyol kormány számára az elutasítás azt jelenti, hogy
költségvetési tervezetét 1,3 százalékos hiánnyal kell számolnia,
vagyis várhatóan nem lesz fedezet több korábban bejelentett
intézkedés megvalósítására.
A kabinet január végén készül benyújtani a parlamentnek a
tervezetet, amelynek elfogadásához jelenleg nem rendelkezik kellő
támogatottsággal.