Amerikai választások - Demokraták két államban is a voksok újraszámolását követelik
Washington, 2018. november 9., péntek (MTI) - A keddi voksoláson eredetileg alulmaradt demokrata politikusok Floridában és Georgiában a szavazatok újraszámolását követelik, Florida már készen áll is áll a voksok kézi újraszámolására.
Floridában Bill Nelson demokrata párti szenátor 17 ezer
szavazattal maradt alul kihívójával, Rick Scott, eddigi floridai
kormányzóval szemben, és mivel az állam törvényei lehetőséget adnak
arra, hogy 0,5 százalékos, vagy annál kisebb arányú
szavazatkülönbség esetén újraszámolást lehet kérni, a 76 éves Nelson
szerdán megindíttatta a folyamatot. "Figyelembe véve, hogy
Florida nagy területű állam, úgy becsüljük, hogy egyes körzetekben
még nem sikerült megszámlálni valamennyi voksot, ezért szükséges új
eljárás" -jelentette ki csütörtökön este Marc Elias ügyvéd, Bill
Nelson kampányának munkatársa. Rick Scott szóvivője, Chris Hartline
már szerdán kifejtette: "a választásnak vége, Bill Nelson
elkeseredetten ragaszkodik valamihez, ami a számára már nem
létezik". Csütörtökön kiadott közleményében Scott kampánycsapata a
többi között leszögezte: Nelson "a következőkben már azt fogja
hangoztatni, hogy az oroszok ellopták tőle a választást".
Rick Scott eddigi kormányzó két ciklusban irányította a déli
államot, ezért a törvény szerint nem jelöltethette magát újra. A
kormányzói palotáért Ron DeSantis, a Donald Trump támogatását élvező
republikánus képviselő és a főváros, Tallahassee demokrata párti
polgármestere, a 39 éves afroamerikai Andrew Gillum szállt
versenybe. Gillum a választás estéjén elismerte vereségét, ám
csütörtök estére megváltoztatta a véleményét. Kommunikációs
igazgatója, Johanna Cervone közleményben szögezte le: kedd este óta
"világossá vált, hogy sokkal több a megszámlálatlan szavazat, mint
eredetileg jelentették. Gillum a kampányát a nép érdekében
folytatta, és elkötelezettek vagyunk valamennyi floridai szavazat
megszámlálása iránt". A közleményben azonban nem esett szó arról,
hogy a polgármester visszavonja-e kedden tett nyilatkozatát, melyben
elismerte vereségét.
Elemzők arra számítanak, hogy megismétlődhetnek a 2000-ben
tartott elnökválasztás jelenetei: amikor a George W. Bush
republikánus és Al Gore demokrata párti elnökjelöltekre leadott
szavazatokat kellett újraszámolni, mert Gore nem fogadta el az
eredményt. Akkor végül a legfelsőbb bíróság hozott döntést,
kimondva, hogy 537 szavazattöbbséggel Bush nyerte meg a választást.
Megjegyzendő egyébként, hogy most is ugyanazokban a dél-floridai
választókerületekben kérnek újraszámlálását, ahol 18 évvel ezelőtt.
Marco Rubio floridai republikánus szenátor csütörtökön egy sor
Twitter-bejegyzést tett közzé, amelyekben a most vitatott körzetek
választási igazgatója, Brenda Snipes irodájának elmúlt évekbeli
ellentmondásos döntéseit felsorolva azt sugalmazta, hogy a
demokraták manipulálni akarják a szavazás eredményét.
A Floridával szomszédos Georgiában is újraszámlálás várható: a
kormányzóválasztáson alulmaradt demokrata párti Stacey Abrams nem
elégedett az eredménnyel. Abrams a szavazatok 48.73 százalékát
kapta, míg republikánus vetélytársára, Brian Kempre a szavazók 50.33
százaléka szavazott. Abrams, aki azt remélte, hogy az Egyesült
Államok történetének első afroamerikai női kormányzója lesz, azzal
vádolta meg a republikánus győztest, hogy 35 ezer afroamerikai
szavazó regisztrálását technikai nehézségekkel ellehetetlenítette,
amit Kemp határozottan tagad. Abrams ügyvédje, John Chandler
csütörtöki sajtóértekezletén közölte: "addig pereskedünk, amíg
valamennyi szavazatot meg nem számolják".