ÁSZ: törvényes volt a Fidesz és a KDNP 2016-17-es gazdálkodása
Budapest, 2019. január 29., kedd (MTI) - Az Állami Számvevőszék (ÁSZ) vizsgálata szerint törvényes volt a Fidesz és a KDNP 2016-17-es gazdálkodása, a két párt betartotta a jogszabályi előírásokat, ezzel biztosította a közpénzek felhasználásának átláthatóságát és elszámoltathatóságát.
Az ÁSZ honlapjára kedden kikerült jelentés szerint a Fidesz a
2016-os pénzügyi kimutatásában 1 milliárd 84,1 millió forint
bevételt és 1 milliárd 573,4 millió forint kiadást mutatott ki, míg
2017-ben az összes bevétele 1 milliárd 571,1 millió forint, míg a
teljesített kiadások összege 1 milliárd 249,5 millió forint volt. A
Fidesz a központi költségvetésből 2016-ban és 2017-ben is 876,6
millió forint támogatást kapott - közölte az ÁSZ.
A számvevőszéki vizsgálat megállapította, hogy a párt
gazdálkodására vonatkozó számviteli keretek kialakítása és a belső
szabályozások megalkotása során érvényesültek a jogszabályi
előírások, ami támogatta a közpénzekkel való átlátható és
ellenőrizhető gazdálkodást. A könyvvezetés és a nyilvántartási
rendszer kialakítása is a jogszabályi előírások szerint történt.
A Fidesz az ellenőrzés rendjét kialakította és működtette,
ugyanakkor a 2017-ben, az alapszabály módosításakor a felügyelő
bizottság létrehozásáról nem gondoskodott - mutatott rá az
ellenőrzés.
A vizsgálat szerint a párt a pénzügyi kimutatásait a jogszabályi
előírások alapján készítette el, azok közzétételéről határidőben
gondoskodott, működéséhez a forrásokat - köztük a költségvetésből
juttatott és az egyéb támogatásokat, adományokat - szabályszerűen
használta fel, tiltott vagyoni hozzájárulást nem fogadott el,
vagyonát a törvényi előírásoknak eleget téve használta.
A jelentés szerint a KDNP 2016-os pénzügyi kimutatásában 172,2
millió forint bevételt és 166,2 millió forint kiadást számolt el,
míg 2017-ben a párt összes bevétele 210,3 millió forint, a kiadások
összege pedig 171,0 millió forint volt. A párt a központi
költségvetésből 2016-ban és 2017-ben is 152,7 millió forint
támogatást kapott.
Az ÁSZ szerint a KDNP gazdálkodása esetében is érvényesültek a
jogszabályi előírások, ami támogatta a közpénzekkel való átlátható
és ellenőrizhető gazdálkodást. A számvevőszék ellenőrzése a KDNP
számviteli politikájában tárt fel hiányosságot. A párt az ellenőrzés
rendjét kialakította és működtette, ugyanakkor 2017-ben, az
alapszabály módosításakor a felügyelő bizottság létrehozásáról nem
gondoskodott - állapította meg az ÁSZ.
A vizsgálat szerint a KDNP is a jogszabályban előírt tartalommal
és határidőben gondoskodott pénzügyi kimutatásai közzétételéről,
működéséhez a forrásokat szabályszerűen használta fel, tiltott
vagyoni hozzájárulást nem fogadott el, vagyonát a törvényi
előírásoknak eleget téve használta.
Az ÁSZ a KDNP elnökének két javaslatot tett, amelyekre 30 napon
belül intézkedési tervet kell készítenie.