Washington, 2020. július 12., vasárnap (MTI) - Nancy Pelosi, demokrata párti házelnök vasárnap egy televíziós interjúban bírálta, hogy Donald Trump amerikai elnök kegyelemben részesítette egykori tanácsadóját, Roger Stone-t.
A demokrata párti politikus a CNN hírtelevíziónak nyilatkozva
úgy vélekedett, hogy az elnöki kegyelem "megdöbbentő korrupció", és
ez szerinte fenyegetést jelent az amerikai nemzetbiztonságra nézve
is.
Roger Stone-t, aki régebben Donald Trump tanácsadója volt, 40
hónapig tartó börtönbüntetésre ítélték, mert az oroszoknak a 2016-os
választásokba történt beavatkozását vizsgáló, Robert Mueller vezette
különleges bizottságnak és a kongresszusi meghallgatáson a
törvényhozóknak is hamis nyilatkozatot tett, továbbá megpróbált
befolyásolni tanúkat. Stone - aki a Nixon-adminisztráció óta aktív
résztvevője az amerikai politikának - a jövő héten kezdte volna meg
börtönbüntetése letöltését.
Donald Trump péntekről szombatra virradóra közölte, hogy elnöki
kegyelemben részesíti. Döntését a Twitteren közzétett bejegyzésében
azzal indokolta, hogy Stone "jogellenes boszorkányüldözés célpontja
volt" a Mueller-vizsgálat során. Trump hozzátette, hogy ennek a
vizsgálatnak "soha nem lett volna szabad megtörténnie".
Az elnöki döntést demokrata párti és republikánus politikusok is
bírálták. Nancy Pelosi a vasárnapi televíziós nyilatkozatában
visszatért a Mueller-vizsgálatra és az annak nyomán a demokraták
által indított, az elnök felmentését célzó impeachment-eljárásra is.
Azt állította, hogy az egész impeachment-eljárás a nemzet
biztonságáról szólt.
Elemzők emlékeztetnek arra, hogy az elnöki kegyelem bevett
gyakorlat az Egyesült Államokban. 2001-ben például Bill Clinton
akkori amerikai elnök kegyelemben részesítette Marc Rich
üzletembert, a Demokrata Párt egyik nagy pénzügyi támogatóját, akit
többszörös adócsalásért és Iránnal való olajkereskedelemért ítéltek
el.