Az FSZB ismertette a vádat a hazaárulással gyanúsított volt orosz újságíróval
Moszkva, 2020. július 13., hétfő (MTI) - Hivatalosan is ismertette a vádat az orosz Szövetségi Biztonsági Szolgálat (FSZB) Ivan Szafronov volt újságíróval, a Roszkoszmosz űrkutatási vállalat sajtótanácsadójával hétfőn Moszkvában.
Szafronov ártatlannak vallotta magát. Ha a bíróság bűnösnek
találja, 20 évig terjedő szabadságvesztésre ítélheti.
Ivan Pavlov, a vádlott ügyvédje szerint Szafronov, aki a
Kommerszant című lapnál katonai szakíró volt, majd a Vedomosztyi
szerkesztőségében is dolgozott, a VeraCrypt kódoló szoftver
segítésével szolgáltatott ki államtitkot jelentő információkat a
cseh hírszerzésnek. Mint mondta, a hatóságok nem ismertették
bizonyítékaikat, és védence publikációiban nem találtak titkos
értesüléseket.
Szafronov "kész lesz vallomást tenni, ha a vád konkretizálódik.
Sosem tagadjuk meg az együttműködést az eljárásbeli ellenfeleinkkel"
- mondta az ügyvéd.
Pavlov korábban azt mondta, hogy az FSZB szerint Szafronov
2017-ben szolgáltatott ki a cseh polgári hírszerzésnek (UZSI) az
afrikai és a közel-keleti orosz fegyverszállításokra vonatkozó
adatokat.
A lefortovói bíróság előtt hétfőn többtucatnyian gyűltek össze,
hogy kifejezzék Szafronov iránti szolidaritásukat. A rendőrök
legkevesebb 15, tiltakozó feliratos pólót viselő és plakátot tartó
újságírót előállítottak.
Ellenzéki politikusok és sajtóorgánumok állítása szerint
Szafronovot korábbi újságírói tevékenysége miatt támadja a hatalom.
Az ügy titkosításának feloldását követelő online petíción hétfőre
több mint 55 ezer aláírás gyűlt össze.
Szergej Nariskin, az orosz Külső Hírszerző Szolgálat (SZVR)
igazgatója szerint ellenben a vád nem áll összefüggésben sem a
vádlott mostani, sem korábbi munkakörével. Mint mondta, senkinek sem
"tanácsolja", hogy nyomást gyakoroljon a nyomozásra vagy a
bíróságra.
A védelem panaszt emelt Szafronov letartóztatása ellen. A
moszkvai városi bíróság csütörtökön tárgyalja majd az ügyet.