Az olvadékvíztavak súlya alatt meggörbülnek a selfjegek
Washington, 2019. február 15., péntek (MTI) - Először sikerült közvetlenül megfigyelniük kutatóknak egy antarktiszi selfjég meghajlását a rajta lévő olvadékvíztavak óriási súlya alatt, a szakemberek szerint ez a jelenség idézhette elő a Larsen-B selfjég szétesését 2002-ben.
A selfjég meggörbülése hatással lehet más gyenge selfjegekre,
szétesésüket okozhatja, felgyorsítva a jég elsüllyedését az
óceánokba, hozzájárulva a globális tengerszint-emelkedéshez.
"Kutatók ezt a folyamatot már egy ideje megjósolták és
modellezték is, de soha senki ne gyűjtött terepen adatokat, amelyek
megmutatnák ezt a folyamatot" - mondta Alison Banwell, a CIRES
amerikai kutatóintézet kutatója, a Nature Communications
folyóiratban megjelent tanulmány vezető szerzője.
Banwell és csoportja a Larsen-B selfjég katasztrofális szétesése
elemzésének hatására döntött úgy, hogy közelebbről is megvizsgálja a
selfjég eltűnésének okait.
A selfjég a parti síkságról a tengerbe nyúló jégtömeg. Az
Antarktiszon többtucat selfjég található. A nyugat-antarktiszi
Graham-föld nyugati szélén elterült Larsen-B selfjég körülbelül
tízezer éve képződött, ám 2002-ben gyakorlatilag 2 nap alatt
szétesett.
A szakemberek észlelték, hogy a szétesés előtti hónapokban
felszínén mintegy kétezer olvadékvíztó képződött.
Olvadás idején tavak formálódhatnak a selfjegek felszínén. Ezek
az olvadékvíztavak egyenként 50 ezer tonna, de akár kétmillió tonna
súlyú vizet is tartalmazhatnak, ami lenyomja a jeget és bemélyedést
okoz. Ha a tó kiürül, ez a bemélyedés felemelkedik. Ha az így
okozott stressz elég nagy, a tó medrét körbe vevő jég gyengül,
elkezd töredezni - magyarázták a kutatók.
A kutatócsoport négy ilyen olvadékvízmedret azonosított, ahol
2016 novemberében az antarktiszi olvadás kezdete előtt a
McMurdo-selfjégen GPS-állomásokat helyezett el, hogy mérjék a
vertikális emelkedést, a tavak mélységét. Három hónappal később
gyűjtötték be a műszereket helikopterekről, amikor a tengeri jég
olyan vékony volt, hogy egy gépkocsit sem bírt volna el.
A kutatók kimutatták, hogy minden tó középpontjában a selfjég
lefelé, majd felfelé mozgott mintegy 90-120 centiméterrel, amikor a
tó megtelt vízzel, majd kiürült. A tavaktól mintegy 450 méterre
azonban egyáltalán nem észleltek semmilyen vertikális mozgást.
Ez a meghajlás ugyan nem okozta a McMurdo-selfjég széttörését, a
kutatócsoport azonban számítógépes modellezéssel kiszámolta, hogy
kicsit nagyobb tavak a közelben előidézhetnek széttörést. "A
legnagyobb valószínűséggel ez történt a Larsen-B esetében 2002-ben"
- mondta Banwell.
A klímamodellek előrejelzése szerint nagyobb mértékű lesz az
olvadás a legtöbb selfjégen a következő évtizedekben, ami egyre több
olvadéktó keletkezését jelenti - mondta Ian Willis, a tanulmány
egyik szerzője.
Ezek a megfigyelések azért fontosak, mert segítenek megérteni a
selfjég széttörésének okait. Eredményeinket felhasználhatjuk a
modellek javítására, jobb előrejelzésére annak, melyik selfjég
sérülékenyebb, omolhat össze - magyarázta Banwell.