BAMOSZ: márciusban 0,6 százalékkal emelkedett a befektetési alapokban kezelt vagyon
Budapest, 2019. április 16., kedd (MTI) - Márciusban 0,6 százalékkal, 40 milliárd forinttal emelkedett a befektetési alapokban kezelt vagyon, a hónap végén a BAMOSZ-tagok együttesen 6337 milliárd forintot kezeltek - közölte a Befektetési Alapkezelők és Vagyonkezelők Magyarországi Szövetsége (BAMOSZ) az MTI-vel kedden.
Az elmúlt hónapban a tőkeáramlások eredője mínusz 0,3 milliárd
forintot mutatott, amit a pozitív hozamok ellensúlyoztak, így tudott
gyarapodni az összvagyon. A legtöbb tőke az abszolút hozamú
alapokból távozott, míg az ingatlanalapokba továbbra is jelentős
mennyiségű befektetés érkezett. A pénzpiaci alapokból folytatódott a
tőkekiáramlás a kötvényalapok javára, a technikai átrendeződés az év
elején életbe lépett uniós előírás következménye.
A pénzpiaci alapkategória vagyona 42,3 százalékkal, csaknem 62
milliárd forinttal csökkent és 82,4 milliárdos vagyonával már csak
az árupiaci kategóriánál nagyobb.
A kötvényalapokba márciusban több mint 47 milliárd forint tőke
áramlott, elsősorban a rövid futamidejű alapokba, a kötvényalapok
vagyona 4,2 százalékkal nőtt, 1383 milliárd forint volt a hónap
végén.
Az ingatlanalapokba 27 milliárdnyi friss tőke érkezett, amihez
hozam is kapcsolódott, így 2,3 százalékkal 1626 milliárd forintra
nőtt a kategória vagyona.
A kötvényt és részvényt is tartalmazó vegyes alapoknál a
visszaváltások domináltak, 2,8 milliárd forint távozott, döntően a
kötvénytúlsúlyos alapokból, a tőkekivonást azonban a hozamok
ellensúlyozták, így a vagyon végül 0,6 százalékkal nőtt, 973
milliárd forintot tett ki március végén.
A részvényalapokból 3 milliárdnyi tőke távozott, de a hozamok
itt is kedvezően alakultak, így összességében a részvényalapok
vagyona 1,5 százalékkal növekedett, meghaladta a 409 milliárd
forintot.
Az abszolút hozamú alapokból 20,7 milliárd forintot vontak ki a
befektetők márciusban. A hozamok pozitívan alakultak, így a vagyon
mindössze 1,3 százalékkal lett kisebb, 917,5 milliárd forint volt a
hónap végén.
A tőkevédett alapokba 12,3 milliárd forint friss tőke érkezett,
ami részben egy új alap indulásával magyarázható. A növekedés
kimagasló 10,6 százalékos volt, a kategória vagyona 125 milliárd
forintot ért el március végére.
A származtatott alapokból 3,7 milliárd forint távozott, a vagyon
4,3 százalékkal 173 milliárd forintra csökkent.
Az árupiaci alapoknál félmilliárdos tőkekiáramlás volt, a vagyon
0,8 százalékkal csökkent, 51 milliárd forintra.
Az elsősorban intézményi befektetők vagyonát kezelő zártkörű
alapokba 7,6 milliárd forintot helyeztek el, a vagyon 1,7
százalékkal 446 milliárd forintra nőtt.