Békés továbbra is a bűnügyileg legkevésbé fertőzött megyék között
Gyula, 2017. február 9., csütörtök (MTI) - Békés a bűnügyileg legkevésbé fertőzött megyék közé tartozik, a megyei rendőr-főkapitányság felderítési mutatói tovább javultak 2016-ban - értékelte a múlt évet Polyák Zsolt dandártábornok, a Békés Megyei Rendőr-főkapitányság vezetője csütörtökön Békéscsabán.
Mint a megyei rendőrség MTI számára elküldött beszámolójában
olvasható, Békésben százezer lakosra 1854 bűncselekmény jutott
2016-ban, ami az elmúlt hat év legalacsonyabb száma.
A regisztrált bűncselekmények száma 2013 óta csökken, tavaly az
előző évinél 791-el kevesebb, 6123 bűncselekményt regisztrált a
rendőrség. A nyomozás-eredményességi mutató is kedvező irányba
változott, csaknem 2 százalékkal 67,8 százalékra emelkedett - írják.
Békéscsaba a 23 megyei jogú város rangsorában a huszadik, azaz
szintén az egyik legkevésbé fertőzött. Itt 1503 bűncselekményt
regisztráltak 2016-ban.
A vagyon elleni bűncselekmények száma 2012 óta csökken, öt év
alatt 5236-ról 3103-ra esett. Ezen belül a lopások száma a 2015-ös
2562-ről 2016-ra 2275-re mérséklődött.
Csökkent a testi sértések és a rablások száma is, utóbbi
esetében egy év alatt közel 50 százalékkal. A Békés Megyei
Rendőr-főkapitányság nyomozási eredményessége a rablásoknál - 94,4
százalék - országosan élenjáró - emelik ki a beszámolóban.
A személyi sérüléssel járó közúti közlekedési balesetek száma a
2015. évi 609-ről 2016-ban 555-re csökkent. Az elmúlt négy évben ez
a legkedvezőbb adat. Halálos baleset összesen 15 történt tavaly,
hattal kevesebb, mint egy évvel korábban.
A legtöbb baleset gyorshajtás, az elsőbbségi, valamint a
kanyarodási szabályok megszegése miatt történt.
Az államhatár Békés megyei szakaszát illegálisan átlépő
személyek száma nem változott jelentősen tavaly. 2015-ben 303-an,
2016-ban 257-en kíséreltek meg tiltott határátlépést. A román
határszakasz illegális migrációs szempontból továbbra is kevéssé
érintett, a rendőrség folyamatosan együttműködik a román féllel -
írják.