Folytatódik a Pastorale hangversenysorozat a Pesti Vigadóban
Budapest, 2017. február 9., csütörtök (MTI) - Folytatódik a Pastorale összművészeti hangversenysorozat a Pesti Vigadóban, ahol februártól májusig négy hétvégén zenés színházi program, tematikus koncertek és népzene várja a családokat.
Első alkalommal február 18-án és 19-én Georg Phillip Telemann
(1681-1767) Pimpione című intermezzóját, az Alster-szvit néhány
humoros tételét, a D-dúr concerto első tételét és Az iskolamester
című komikus kantátát adják elő a művészek - ismertette a
programokat Solymosi Tari Emőke zenetörténész, a sorozat
szerkesztő-műsorvezetője, az Magyar Művészeti Akadémia (MMA)
Művészetelméleti Tagozat vezetője a csütörtöki sajtótájékoztatón
Budapesten.
Pimpione szerepében Vecsey Gyula bariton lép színpadra, Vespetta
Gál Gabi szoprán lesz, közreműködik Komlóssy Gábor trombitán, Ninkó
Attila és Zászkaliczky András oboán, a Hunyadi János Ének-zenei,
Nyelvi Általános Iskola gyermekkara és a Zuglói Filharmónia - Szent
István Király Szimfonikus Zenekar Horváth Gábor vezényletével.
A tánc és a tánczene áll a március 18-19-i előadások
középpontjában, amelyen közreműködnek a Magyar Táncművészeti Egyetem
növendékei és hallgatói, a zenekart Ménesi Gergely dirigálja. A
program első része a bourrée, a menüett, a német tánc, a valcer, a
polka és a szláv tánc változásait, a második fele a magyar táncokat
és főként magyar szerzők táncait ismerteti meg az érdeklődőkkel. A
közönség számára kiderül többek között, hogy milyen a menüett egy
barokk szvitben és hogyan változik át egy bécsi klasszikus
szimfóniában. Az előadással megemlékeznek Lajtha László születésének
125. és Kodály Zoltán halálának 50. évfordulójáról is.
A vonós hangszercsalád egyik tagjával, a csellóval és a
hangszert megszólaltató Devich Gergely csellóművésszel ismerkedhet
meg a közönség április 8-9-én Záborszky Kálmán vezényletével. Devich
Gergely ezen a hangversenyen fellép szólóban, édesanyja
zongorakíséretével, kamarapartnereivel különböző felállásban -
zongorás trióban és vonósnégyesben - és versenymű szólistájaként
zenekarral. A sokoldalúságát megmutató programban barokk,
klasszikus, romantikus és XX. századi kompozíciókat is játszik.
A délszláv népzenét és néptáncot május 13-án és 14-én a
Vujicsics Együttes, a Söndörgő Együttes, a ViGaD Trió és a Taban
Táncegyüttes mutatja be. A háromgenerációs koncerten megszólal
többek között a Dráva szélén lakom, a Seljancica, a Dada sali és a
Józo.
Solymosi Tari Emőke rámutatott: arra törekszenek, hogy élményt
nyújtsanak és céljuk a legmagasabb minőséget produkálni.
Záborszky Kálmán karmester, gordonkaművész, az MMA rendes tagja,
a Zuglói Filharmónia művészeti vezetője emlékeztetett: a zenéből
kiindulva, de az összes művészeti ágat segítségül hívva keltették
életre a sorozatot.
Dubrovay László zeneszerző, az MMA elnökségi tagja kiemelte: a
Pastorale összművészeti sorozat nagy élményt ad a fiatalságnak,
hiszen több műfaj - illusztrációk, vetítések, beszélgetések, tánc,
ária - egyszerre jelenik meg az előadásokon. Hozzátette: terveik
szerint a felvett előadásokat szeretnék országszerte minden iskolába
eljuttatni, továbbá egy-egy vidéki színházba is elvinnék.
A Pesti Vigadó díszterme másodszor nyújt otthont a Pastorale
című, idén 20 esztendős sorozatnak, amely 1997 óta mintegy 220
programja segítségével vezette be a közönséget a művészetek
világába. Az előadásokat táncok, a művészekkel folytatott
beszélgetések és vetített képek is gazdagítanak. A sorozatban minden
évben helyet kap egy zenés színházi program (opera), két tematikus
koncert, valamint egy népzenei-néptánc program. Az előadások egyik
főszereplője a Zuglói Filharmónia - Szent István Király Szimfonikus
Zenekar, amelyet Záborszky Kálmán, Ménesi Gergely és Horváth Gábor
vezényel.