Benkő: a magyar gazdaság erősödésével a honvédelemre is több pénz jutott
Budapest, 2019. január 20., vasárnap (MTI) - Az elmúlt években a magyar gazdaság erősödésével a honvédelemre is több pénz jutott - hangsúlyozta a honvédelmi miniszter az MTI-nek adott interjújában. Benkő Tibor elmondta, a szervezeti átalakítás után miniszterként irányítja a Magyar Honvédség Parancsnokságát, a vezetés a parancsnok feladata; a honvédséget katonának kell vezetnie, nem politikusnak.
Felidézte: a kormány határozatban vállalta, hogy évi 0,1
százalékos emeléssel Magyarország 2024-re eléri a 2 százalékos
GDP-arányos honvédelmi költségvetési szintet. A magyar gazdaság
teljesítése nyomán viszont a tavalyra tervezett 1,07 százalékos
arány végül 1,4 százalék lett. Így a miniszter szerint, ha a
fejlődési ütem megmarad, előbb is teljesíteni tudják a GDP 2
százalékos arányát.
Kiemelte továbbá: a Zrínyi 2026 Honvédelmi és Haderőfejlesztési
Program költségvetési háttere biztosított.
Benkő Tibor 8 éven keresztül volt vezérkari főnök az integráltan
működő Honvédelmi Minisztériumban. Mint mondta, így együtt tud
gondolkodni a katonával, amikor döntést kell hozni, és tudja, milyen
nehézségekkel, kihívásokkal kell megküzdeni a katonai és milyenekkel
a politikai vezetésnek. Kiemelte: a katonai vezetésnek
pártpolitikától függetlennek kell lennie.
Magyarország biztonsága az első, ehhez felkészült és kiképzett
katonákkal rendelkező, jól felszerelt, ütőképes, és korszerű
fegyverzeti eszközökkel ellátott Magyar Honvédségre van szükség, ezt
a célt szolgálják a fejlesztések - hangsúlyozta, hozzátéve: ehhez a
következő fél évben a vezetést is átalakítják. A minisztérium
feladata a feltételek - köztük az anyagi források - megteremtése, a
feladatok végrehajtásának ellenőrzése lesz.
"Nem a politikai vezetés, hanem a katona mondja meg, milyen
harcjárműre, repülőgépre van szükség" - emelte ki a miniszter, aki
szerint az új vezetési struktúra nagy önállóságot, de egyben
rendkívül nagy felelősséget is jelent a Magyar Honvédség
parancsnokának.
Benkő Tibor azt is elmondta, 37 500 főben határozták meg a
honvédség létszámkeretét, amelynek folyamatos feltöltését 2026-ig
tervezik, a feladatok és az azokhoz szükséges létszámigény
függvényében. Ilyen például, hogy Magyarország vállalta: 2023-ra egy
közepes, 2028-ra egy nehéz dandárt ajánl fel a NATO kötelékébe.
Ehhez a katonák mellett tüzéreszközök, harckocsik, légvédelmi
eszközök, csapatszállító repülők, helikopterek is kellenek. A
miniszter elmondta, a légierő a technikai eszközeinek elöregedése,
hiánya miatt a megszűnés határára került, ezért kezdték a
haderőfejlesztést a légierő haderőnemmel. Az eddig bejelentett és
megvalósult beszerzéseken túl a következő lépésben olyan rámpás
repülőket vesznek, amelyek nehéz technikai eszközök szállítására,
deszantolásra is alkalmasak. A honvédségnek viszont kevesebb embert
is szállítania kell, ezért kisgépekre is szükség van. Az e célra
beszerzett Falconok közül az egyik speciális, többcélú feladatra is
alkalmas, amelynek katonai célú átalakítása zajlik.
A helikopterflottába idén két új helikopter érkezik. A meglévő
orosz gépek nagyjavításon estek át, így rendszerben tarthatók addig,
amíg az új helikoptereket leszállítják Magyarországnak.
A légvédelem kapcsán elmondta, hogy az év első felében egy új
rakétakomplexum-rendszer és az ahhoz tartozó rakéták beszerzését
tervezik.
Benkő Tibor kiemelte: a szárazföldi haderőnemet is fejleszteni
kell. Ehhez kapcsolódóan újjáélesztik a magyar hadiipart, amelynek
keretében cseh licenc alapján, de a magyar igényeknek megfelelő
fegyvereket állítanak elő. A kiskunfélegyházi üzemben idén
megkezdődik a sorozatgyártás. Az itt készült fegyverekkel nemcsak a
katonákat, hanem a társfegyveres szervezeteket is ellátják, az
export mellett. Emellett a jövőben lőpor- és lőszergyártás indítását
is tervezik Magyarországon.
A miniszter azt mondta, a területi elven szerveződő tartalékos
rendszer kiépítése jó ütemben halad. Az önkéntes tartalékos katonák
számát 8 ezerről - a következő tíz év alatt 20 ezerre kívánják
növelni. Két területvédelmi ezredet alakítottak meg, a járásokban
kialakítandó századok feltöltése folyamatos.
Kitért arra, a honvédség utánpótlásának biztosítása, a fiatalok
megszólítása kiemelt céljuk. Ezért oktatják a honvédelmi
ismereteket, különböző ösztöndíjrendszereket működtetnek, sikerrel
működik a kadétképzés, és bővítik a katonai középiskolai és
kollégiumi hálózatot. Jelenleg Debrecenben működik honvédségi
középiskola, de hamarosan megkezdődik a hódmezővásárhelyi intézmény
építése.
Szólt arról is, hogy tavaly 47 honvédelmi táborban mintegy 1500
fiatal vett részt, idén már 72 tábort terveznek, ahol csaknem 2200
fiatal táborozhat majd.
Benkő Tibor azt mondta, a honvédség mérlege pozitív: több fiatal
jelentkezik katonának, mint amennyi távozik. Egyre többen vannak, de
ezt az arányt növelni kell - hangsúlyozta, hozzátéve: ehhez
igyekeznek vonzóbbá tenni a honvédséget, egyrészt új technikai
eszközökkel, korszerű felszereléssel, másrészt kiszámítható
életpályával. A honvédségi életpályamodellben olyan juttatási
rendszert kínálnak, amelyben az illetményen felül számos támogatás -
például nevelési, iskolakezdési - is van - közölte.
Mint megjegyezte, 2002 óta először 2015-ben volt bérfejlesztés a
honvédségnél. Felidézte: bár "13 év koplalás után mindenki vágyott
az illetményemelésre", mégis azt kezdeményezte, hogy első lépésben
az alacsonyabb rendfokozatú katonák kapjanak nagyobb arányú emelést,
sokan közülük ugyanis megélhetési nehézségekkel küzdöttek. A most
januári, átlagosan 5 százalékos emelés viszont már mindenkit
érintett.
2015 és 2019 között átlagosan 50 százalékkal emelkedett a
katonák illetménye, Benkő Tibor ugyanakkor közölte azt is, 2015 óta
a honvédség munkaerőpiaci versenyelőnye csaknem elfogyott, így meg
kellett kezdeniük az illetményrendszer újragondolását.
(FOTÓ)