Berlinale - Teddy-díjat kapott Buda Anna Flóra Entropia című alkotása
Berlin, 2019. február 15., péntek (MTI) - Buda Anna Flóra Entropia című animációja kapta a 69. Berlini Nemzetközi Filmfesztiválon (Berlinale) a rövidfilmes kategóriában a Teddy-díjat, a hagyományos nemi identitásoktól eltérő szexuális önazonosságok témáját megjelenítő filmművészetnek szentelt elismerést, a független zsűri által odaítélt díjat péntek este adták át a német fővárosban.
Buda Flóra Anna az Entropiával diplomázott a Moholy-Nagy
Művészeti Egyetem (MOME) Animáció tanszékén. Témavezetője és a
Magyar Nemzeti Filmalap támogatásával készült alkotás egyik
producere Fülöp József, a MOME rektora.
A tízperces animáció három párhuzamos univerzumot mutat be.
Egy-egy fiatal nő él bennük különböző körülmények között. A
rendszerbe véletlenül bekerül egy légy, amely képes átjárni a három
világ között. Meg is nyit egy kaput, amelyen keresztül a lányok
elindulhatnak egymás felé.
Az Entropia a Berlinale rövidfilmes versenyporgramjában
szerepel, egy másik magyar animációval, Tóth Luca Lidérc úr című
munkájával együtt.
A Berlinalén számos független - nem a fesztivál vezetői által
összeállított - zsűri oszt ki díjat, például a Filmkritikusok
Nemzetközi Szövetsége (FIPRESCI), az Amnesty International
nemzetközi civil jogvédő szövetség németországi szervezete, vagy a
katolikus média világszövetség (SIGNIS) és a protestáns egyházak
nemzetközi filmes testülete, az INTERFILM közös, ökumenikus zsűrije.
Az egyik ilyen díj a Teddy, az LMBTQ-közösség (leszbikus, meleg,
biszexuális, transznemű és queer emberek) egyik legrangosabb filmes
elismerése. A Berlinale programjában megjelenő olyan alkotások és
művészek támogatását szolgálja, amelyek, illetve akik a közösség
ügyeit "a társadalom széles körében megjelenítve hozzájárulnak a
tolerancia, az elfogadás, a szolidaritás és az egyenjogúság
erősítéséhez" - áll a díj honlapján közölt ismertetőben.
A 1987-ban alapított elismerésnek négy kategóriája van (legjobb
rövidfilm, legjobb dokumentumfilm vagy filmesszé, legjobb játékfilm,
a zsűri díja), az idén 33. alkalommal osztották ki.
A vasárnapig tartó 69. Berlinalén 74 országból 400 filmet
mutatnak be. A díjakat szombat este adják át. Az utolsó nap a
szekciók díjazott filmjeit vetítik. A német főváros filmfesztiválja
a cannes-i és a velencei mellett a legjelentősebb az A-kategóriás
nemzetközi szemlék sorában.