BÉT - A nemzetközi trendekkel összhangban csökkent a BUX
Budapest, 2018. február 8., csütörtök (MTI) - A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 822,17 pontos, 2,07 százalékos csökkenéssel, 38 875,93 ponton zárt csütörtökön.
A részvénypiac forgalma 12,4 milliárd forint volt, valamennyi
vezető részvény gyengült az előző napi záráshoz képest.
Keresztyén Attila, az OTP Treasury senior értékesítője az M1
aktuális csatornán elmondta: a reggeli kisebb csökkenést a nap
végére komoly esés váltotta fel, a nemzetközi indexekkel
párhuzamosan a BUX index is nagyobb mértékben csökkent. Minden
nagyobb papír esett, a nap vesztese a Mol volt több mint 3
százalékos csökkenéssel, a legkisebb pedig a Magyar Telekom fél
százalék alatti eséssel.
A kisebb papírok közül ugyanakkor az Appeninn közel 15
százalékkal erősödött, annak nyomán, hogy csütörtökön bejelentették:
az Appeninn Vagyonkezelő Holding Nyrt. tizennyolc, a Spar
Magyarország Kft. által bérelt ingatlant vásárol az Erste
Alapkezelőtől. A tranzakció teljes értéke 14,5 millió euró (4,5
milliárd forint), az ingatlanok bérbeadásából származó éves bevétel
1,8 millió euró (572 millió forint) ami 12,73 százalékos hozamot
jelent a tranzakció teljes ügyleti értékéhez viszonyítva.
A Mol árfolyama 92 forinttal, 3,09 százalékkal 2890 forintra
csökkent, 3,9 milliárd forintos forgalomban.
Az OTP-részvények ára 260 forinttal, 2,28 százalékkal 11 120
forintra esett, forgalmuk 3,3 milliárd forintot tett ki.
A Magyar Telekom 2 forinttal, 0,43 százalékkal 458 forintra
gyengült, forgalma 289 millió forint volt.
A Richter-papírok árfolyama 120 forinttal, 1,84 százalékkal 6405
forintra csökkent, forgalmuk 2,9 milliárd forintot ért el.
A BUMIX 4138,13 ponton zárt csütörtökön, ez 39,48 pontos, 0,96
százalékos emelkedés a szerdai záráshoz viszonyítva.