BÉT - Erősödött a vezető részvények többsége
Budapest, 2019. május 8., szerda (MTI) - A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 265,76 pontos, 0,65 százalékos emelkedéssel, 41 350,33 ponton zárt szerdán.
A részvénypiac forgalma 12,6 milliárd forint volt, a vezető
részvények többsége erősödött az előző napi záráshoz képest.
Móró Tamás, a Concorde Értékpapír Zrt. vezető elemzője elmondta:
stabil a magyar részvénypiac, minimális emelkedés vagy inkább
stagnálás látható. Vevők jöttek viszont a Richterre, amelynek
árfolyama majdnem 2,5 százalékkal emelkedett, valamint az OTP és a
Mol is megtalálta alacsonyabb árszinteken a vevőit. A nemzetközi
hangulat fényében kifejezetten jó napot zárt a magyar tőzsde -
mondta a vezető elemző.
A Mol ára 2 forinttal, 0,06 százalékkal 3094 forintra csökkent,
3 milliárd forintos forgalomban.
Az OTP-részvények 20 forinttal, 0,16 százalékkal 12 480 forintra
erősödtek, forgalmuk 6,9 milliárd forintot tett ki.
A Magyar Telekom ára 4 forinttal, 0,88 százalékkal 460 forintra
nőtt, forgalma 254,1 millió forint volt.
A Richter-papírok árfolyama 140 forinttal, 2,49 százalékkal 5755
forintra emelkedett, forgalmuk 1,3 milliárd forintot ért el.
A kis és közepes részvények indexe, a BUMIX 4299,69 ponton zárt
szerdán, ez 12,95 pontos, 0,30 százalékos emelkedés a keddi záráshoz
viszonyítva.