BÉT - Gyengült a BUX, a vezető részvények vegyesen teljesítettek
Budapest, 2019. április 18., csütörtök (MTI) - A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 194,40 pontos, 0,45 százalékos csökkenéssel, 42 810,11 ponton zárt csütörtökön.
A részvénypiac forgalma 7,4 milliárd forint volt, a vezető
részvények vegyesen teljesítettek az előző napi záráshoz képest.
Varga Zoltán, az Equilor Befektetési Zrt. senior elemzője az
MTI-nek elmondta, hogy a magyar részvénypiacon negatív korrekció
zajlott, Európában inkább felfelé tartottak a részvényindexek, az
amerikai parketten pedig enyhe gyengüléssel indult a kereskedés.
Kocsis Márió, a Concorde Értékpapír Zrt. elemzője azt emelte ki,
hogy Ázsiában profitrealizálás volt látható, kilenc hónapos
csúcsokról lefordulva negatív tartományban zártak az indexek, ami
tükröződött az európai kereskedésben is. A negatív hangulatot
fokozta a várakozásoktól elmaradó európai beszerzésimenedzser-index
adat, így az európai piacokon gyengébb kép rajzolódik ki a hosszú
hétvége előtt. Hozzátette, hogy az Egyesült Államokban a
várakozásokat meghaladó kiskereskedelmi és munkaerőpiaci adatok
érkeztek, ami ideiglenesen lendületet adott a piacoknak.
A BUX a nemzetközi hangulattal párhuzamosan mínuszban zárt. A
vezető részvények közül a leggyengébben a Richter teljesített,
ugyanakkor az OTP is gyengült a hét utolsó kereskedési napján. A
Magyar Telekomnál érdemi elmozdulás nem volt látható, a Mol pedig
továbbra is az 50 napos mozgóátlagánál "küzdött" - tette hozzá.
A Mol 24 forinttal, 0,73 százalékkal 3310 forintra erősödött,
631,0 millió forintos forgalomban.
Az OTP-részvények ára 120 forinttal, 0,91 százalékkal 13 000
forintra csökkent, forgalmuk 3,5 milliárd forintot tett ki.
A Magyar Telekom árfolyama 3 forinttal, 0,65 százalékkal 463
forintra nőtt, forgalma 167,5 millió forint volt.
A Richter-papírok árfolyama 95 forinttal, 1,64 százalékkal 5700
forintra esett, a részvények forgalma 1,7 milliárd forintot ért el.
A BUMIX 4405,67 ponton zárt csütörtökön, ez 0,96 pontos, 0,02
százalékos csökkenés a szerdai záráshoz viszonyítva.