Birkózó-vb: már csak 100 nap a rajtig, Thomas Bach is Budapestre érkezik
Budapest, 2018. július 11., szerda (MTI) - Thomas Bach, a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) német elnöke is tiszteletét teszi a kereken 100 nap múlva kezdődő budapesti birkózó-világbajnokságon.
Ezt Vékássy Bálint, a Magyar Olimpiai Bizottság (MOB) főtitkára
jelentette be a vb szerdai sajtótájékoztatóján. Hozzátette: a NOB
első embere Nenad Lalovic, a Nemzetközi Birkózó Szövetség elnöke, a
NOB végrehajtó bizottságának új tagja, valamint Kulcsár Krisztián
MOB-elnök meghívására érkezik a magyar fővárosba.
Németh Szilárd, a Magyar Birkózó Szövetség (MBSZ) elnöke
beszédében külön köszönetet mondott Orbán Viktor miniszterelnöknek
azért, hogy a kormány minden szükséges feltételt biztosított a
szervezőbizottságnak az október 20. és 28. között a Papp László
Budapest Sportarénában sorra kerülő esemény sikeres megrendezéséhez.
"Elsődleges szempontként kezeljük a transzparenciát, és minden
fillérig el tudunk majd számolni" - ígérte Németh Szilárd, aki
beszélt arról is, hogy a vb előtt, október 19-én Budapesten tartja
tisztújító kongresszusát a nemzetközi szövetség, amelynek legfőbb
döntéshozó testületébe, a büróba Bacsa Péter, az MBSZ ügyvezető
alelnöke is kandidál. Hozzátette: a világbajnokságot összekapcsolják
a városmarketinggel, s céljuk, hogy az eseménnyel azt üzenjék a
világnak: meg lehet bízni Budapestben és Magyarországban.
Németh Szilárd megemlítette, hogy ugyanezen a napon tartják a vb
másik kísérő rendezvényét, a sportági hírességek beiktatását, amely
22 legendát, köztük két magyart érint: az 1924-es párizsi olimpián
ezüst-, az 1928-as amszterdami ötkarikás játékokon pedig aranyérmes
Keresztes Lajost, valamint az egyetlen magyar szabadfogású
világbajnokot, Kovács Istvánt.
A szakmai területre áttérve a szövetség első embere biztató
jelként említette meg, hogy kötöttfogásban jelenleg három magyar
birkózó - Korpási Bálint (72 kg), Kiss Balázs (97 kg) és Lám Bálint
(130 kg) - is vezeti a világranglistát.
Bacsa Péter bejelentette, hogy szerdától a
birkózó-világbajnokság honlapján lehet jelentkezni a vb több mint
300 fős önkéntes csapatába.
Sike András, a kötöttfogásúak szövetségi kapitánya kifejtette: a
csapat gerince már megvan, legfeljebb 55, 63 és 67 kilóban adódnak
még kérdőjelek, s várhatóan szeptember végén dől el, hogy
kötöttfogásban kik képviselik a vb-n Magyarországot.
Gulyás István, a szabadfogásúak kapitánya arról beszélt, hogy ők
a maximális, tízfős létszámmal vesznek részt a vb-n. Nagy kérdés,
hogy az idén kötöttfogásban is küzdő, nehézsúlyú Ligeti Dániel
visszatér-e hozzájuk, míg 97 kg-ban válogatót tartanak, mert a három
eddigi felmérőt három különböző versenyző nyerte.
Az eseményen bemutatták a magyar versenyzők vb-mezét, valamint
bejelentették, hogy az internetes szavazás eredménye alapján a
Champlion nevet kapta az vb kabalaállata, a Lánchíd oroszlánja.