Brexit - Leállították a megállapodás nélküli Brexitre kidolgozott tervek végrehajtását
London, 2019. április 12., péntek (MTI) - Egybehangzó pénteki londoni médiaértesülések szerint a brit kormány leállította annak széleskörű készenléti tervcsomagnak a végrehajtását, amelynek célja a brit EU-tagság megállapodás nélküli megszűnése okozta közvetlen gazdasági, ellátási fennakadások enyhítése lett volna.
Az Európai Unió csütörtök hajnalban véget ért soron kívüli
csúcsértekezletén kompromisszumos egyezség született a brit kilépés
(Brexit) határidejének újabb, immár második halasztásáról, amely
ezúttal legkésőbb október 31-ig tarthat.
A brit EU-tagság az eredeti menetrend szerint március 29-én
szűnt volna meg, de a többi uniós tagállam az előző, múlt havi
rendes EU-csúcson egy halasztást már jóváhagyott a brit kormánynak.
Ez május 22-ig tartott volna, abban az esetben, ha a londoni
alsóház március 29-ig, az eredeti kilépési határidőig elfogadta
volna a Brexit feltételrendszerét rögzítő, a brit kormány és az EU
által novemberben megkötött megállapodást. Az alsóház azonban
éppen aznap vetette el harmadszor is az egyezményt, és ezután életbe
lépett a márciusi EU-csúcson erre az esetre előre megállapított új,
április 12-i határidő. Ennek alapján ha a csütörtök hajnalban véget
ért EU-csúcson nem sikerült volna egyezségre jutni a Brexit további
halasztásáról, az Egyesült Királyság EU-tagsága pénteken,
közép-európai idő szerint éjfélkor megállapodás nélkül megszűnt
volna.
A csütörtök hajnalban végződött EU-csúcs halasztási döntése
nyomán ez lekerült a napirendről, bár a megállapodás nélküli Brexit
egy későbbi időpontban továbbra sem kizárható.
Egyöntetű pénteki brit médiaértesülések szerint azonban a
konzervatív párti brit kormány leállította a rendezetlen Brexit
következményeinek elhárítására kidolgozott, Citromsármány művelet
(Operation Yellowhammer) néven ismertté vált készenléti tervcsomag
végrehajtását.
A Sky News brit hírtelevízióhoz eljutott a kormány több tízezer
fős közigazgatási háttérszervezete, a Civil Service egyik magas
beosztású munkatársának belső email-üzenete, amely a Citromsármány
művelet "azonnali, de átgondolt" leállításáról tájékoztatja a
szolgálat tagjait.
A The Guardian című baloldali brit napilap pénteki értesülése
szerint az Operation Yellowhammer végrehajtásán a Civil Service
hatezer munkatársa dolgozott, és az előkészületi tervek végrehajtása
eddig 1,5 milliárd fontba (560 milliárd forintba) került.
A megállapodás nélküli Brexit esetére kidolgozott készenléti
cselekvési tervek aktiválásának első mozzanataként a brit védelmi
minisztérium eredetileg nukleáris óvóhelynek szánt egyik műveleti
helyiségében március végén munkához látott egy koordinációs
testület, amelynek feladata a logisztikai és egyéb segítségnyújtás
megszervezése volt.
Gavin Williamson védelmi miniszter már decemberben bejelentette,
hogy szükség esetén a brit fegyveres erők 3500 tagja lesz
készenlétben e feladatok lebonyolítására.
A széleskörű készenléti művelet célja a lakossági ellátás
folyamatosságának biztosítása gyógyszerekből, élelmiszerekből és
egyéb alapvető fontosságú árucikkekből, valamint a határátkelők
zökkenőmentes forgalmának fenntartása, arra az esetre, ha
megállapodás nélküli Brexit esetén - főleg a hirtelen belépő
vámellenőrzések miatt - ellátási fennakadásokkal fenyegető helyzet
alakult volna ki.
A University College London (UCL) egyetem által a brit
közlekedési minisztérium számára összeállított hatásvizsgálati
jelentés szerint járművenként mindössze 70 másodpercnyi átlagos
vámvizsgálati idő esetén 1200-2724 közé lenne tehető az
észak-franciaországi, illetve a délkelet-angliai kikötőkbe vezető
utakon feltorlódó kamionok száma, és ez azt jelentené, hogy egy-egy
kamionnak átlagosan hat napot kellene várakoznia az átkelésre ezen
az útvonalon.
A brit kormány ennek elkerülésére 107,7 millió font (több mint
40 milliárd forint) értékű szerződésekkel kompkapacitásokat bérelt
havi félmillió tonna pótlólagos áruszállítás biztosítására más,
kevésbé forgalmas kikötőkön keresztül. Ez heti négyezer kamion
szállítására elegendő pótkapacitást jelent.