Tulajdonosváltás a Népszavánál
Budapest, 2019. április 12., péntek (MTI) - Leisztinger Tamás egyik cége, a Proton Trade Zrt. veszi meg a Népszava kiadóját - közölte a lapot megjelentető társaság sajtóügynöksége pénteken az MTI-vel.
Elkötelezett befektető érkezett a Népszavához, a piacvezető
országos napilap így biztonságban működhet és fejlődhet a jövőben -
idézik Puch László eddigi tulajdonost, aki a kiadót 2016 óta a
Horizont AG nevű érdekeltségén keresztül birtokolta.
Felidézték, a három évvel ezelőtti tulajdonosváltás óta a
szerkesztőség kibővült a Népszabadság és a Magyar Nemzet volt
újságíróival, a lap megduplázta példányszámát. Hétköznaponként
mintegy 21 ezren, szombatonként pedig körülbelül 25 ezren vásárolják
meg a Népszavát, amely "a napilappiac vezető szereplőjévé vált,
hitelessége megkérdőjelezhetetlen, információit rendszeresen
szemlézik". Átalakult az online felülete is - a nepszava.hu érdemi
szereplője lett a hírversenynek - írták.
Hozzátették: koncentrálni és bővíteni kellett a forrásokat, hogy
ez megvalósulhasson. Ennek érdekében váltak meg a többek között a
Szabad Földet megjelentető kiadótól, illetve a Népszava mellékletévé
formálták a Vasárnapi Híreket, hogy a szombati lapszám színesebb
tartalommal versenyezhessen a hétvégi olvasmánypiacon.
Puch László hangsúlyozta: az adásvétel nem ötletszerű döntés,
korábban nyilvánosan is jelezte, hogy pénzügyi befektetőkkel
szeretné megerősíteni a lapot.
Leisztinger Tamás a közleményben megjegyezte: az, hogy
megvásárolták a Népszavát, egyben értékválasztás is. Leisztinger
Tamás kifejezt abbéli szándékát, hogy a lap a jövőben is az
emberről, a mindennapi életről szóljon és kiemelten kezelje a
szolidaritást. Nemcsak a lap hangnemét kívánják megőrizni, hanem a
szerkesztőséget is, illetve a megkezdett fejlesztések folytatását is
támogatják - jegyezte meg.