Olcsóbb a belföldi uborka, mint tavaly
Budapest, 2019. április 12., péntek (MTI) - Olcsóbb lehet a tavalyinál a belföldi termesztésű uborka; az Agárgazdasági Kutatóintézet adatai szerint a Budapesti Nagybani Piacon a hazai kígyóuborka termelői ára 4 százalékkal, az úgynevezett berakó uborkáé pedig 19 százalékkal alacsonyabb, mint egy évvel korábban.
Az AKI uborkapiaci összefoglalója a 2019 8-14. heti árakat
vetette össze az egy évvel korábbiakkal.
Magyarországon az uborka termése az 1990-es években 100 ezer
tonna körül alakult, ezt követően folyamatosan csökkent, 2017-ben
33,6 ezer tonnát tett ki. Szakértők szerint a hajtatott uborka
termőterülete nem változott számottevően, 100 hektár körül alakult
az elmúlt években. Az összes termés kétharmada hajtatott uborka, a
többi ipari feldolgozásra kerül. A friss fogyasztásra kerülő
melegigényes uborka előállítása szinte teljes egészében
termesztőberendezésekben történik.
Az Európai Unió belső piacán a legtöbb friss uborkát
Spanyolország (636 ezer tonna) és Hollandia (425 ezer tonna)
értékesítette 2018-ban. A vezető frissuborka-importőr Németország
(470 ezer tonna) volt. Az unió uborka-külkereskedelmi egyenlege
2018-ban negatív volt, a behozatal 5 százalékkal 58,7 ezer tonnára,
a kivitel 7 százalékkal 30,4 ezer tonnára nőtt 2017-hez képest.
A közösség belső piacán a legtöbb apró uborkát Csehország (6,7
ezer tonna), Románia (5,3 ezer tonna), valamint Magyarország (4,5
ezer tonna) értékesítette tavaly. A vezető apróuborka-importőr
Csehország (8,4 ezer tonna) volt.
A KSH adatai szerint Magyarországon a friss vagy hűtött uborka
külkereskedelmi egyenlege negatív volt az elmúlt években. A
behozatal - elsősorban Németországból és Spanyolországból - 11
százalékkal 13,3 ezer tonnára nőtt, a kivitel 30 százalékkal 2,5
ezer tonnára csökkent 2018-ban az egy évvel korábbihoz képest. A
friss vagy hűtött uborka importjának értéke 2,82 milliárd forint, az
export értéke 601 millió forint volt 2018-ban.
Az apró uborka külkereskedelmi egyenlege ugyanakkor pozitív volt
az elmúlt években. A kivitel - elsősorban Csehországba és
Németországba - 33 százalékkal 4,5 ezer tonnára, a behozatal 46
százalékkal 985 tonnára csökkent 2018-ban az egy évvel korábbihoz
képest. Az apró uborka exportjának értéke 1,11 milliárd forint, az
import értéke 169 millió forint volt 2018-ban - áll az AKI
összefoglalójában.