CEU: az egyetem teljesíti a felsőoktatási törvény módosításának feltételét
Budapest, 2018. november 8., csütörtök (MTI) - A Közép-európai Egyetem (CEU) visszautasítja a Magyar Idők csütörtöki cikkében közölt "pontatlanságokat"; az egyetem szerint az Egyesült Államokban található Bard College-dzsal közösen működtetett oktatási programmal teljesítik a felsőoktatásról szóló törvény módosításának feltételét a származási országban folytatott oktatási tevékenységről.
A CEU csütörtöki, az MTI-hez eljuttatott közleményében arra
reagált, hogy a Magyar Idők egy, a birtokába került hangfelvételre
hivatkozva azt írta: semmilyen közös posztgraduális képzést nem
indított a Közép-Európai Egyetem a Bard College-dzsal (BC). A lap
közölte: a felvételen a BC mesterképzésért felelős tanulmányi
osztályának vezetője, Janet Stetson arról tájékoztat egy hallgatót,
aki a BC-n futó és jövőre induló CEU-s képzésekről érdeklődik, hogy
a CEU-nak nincs mesterdiplomát adó képzése a Bard College-on, és
azon kívül sem indított semmilyen képzést Amerikában.
Az egyetem közleményében megismételte: az oktatási kérdésekben
illetékes intézmény, New York állam oktatási hivatala többször
megerősítette a program regisztrációjának és jóváhagyásának tényét a
magyar hatóságokkal folytatott hivatalos levelezésben. A leveleket a
CEU korábban több alkalommal nyilvánosságra hozta.
Idézték a CEU elnök-rektorát, aki szerint az említett cikk
"rosszindulatú kísérlet a CEU ellehetetlenítésére, amely egyúttal az
amerikai hatóságokat is rossz fényben tünteti fel", hiszen többször
megerősítették, hogy az egyetem oktatási tevékenységet végez az
Egyesült Államokban. Michael Ignatieff hangsúlyozta: "nnnek a
lejárató kampánynak véget kell vetni. A CEU már egy éve megfelel a
törvényeknek. A magyar kormány teszi lehetetlenné a helyzet
megoldását."
Arra is felhívták a figyelmet, hogy idén áprilisban magas rangú
magyar tisztségviselők küldöttsége látogatta meg az egyetem New York
állambeli oktatási helyszínét, ott járt az akkori felsőoktatásért
felelős államtitkár, Palkovics László, valamint a Magyarország és
New York állam közötti tárgyalásokért felelős miniszterelnöki
megbízott, Altusz Kristóf is. Saját szemükkel is meggyőződtek arról,
"és egyértelműen meg is erősítették", hogy a CEU oktatási
tevékenységet folytat New York államban - tették hozzá.
Kiemelték: az egyenlőtlenségek vizsgálata című, oklevelet nyújtó
képzésben részt vevő CEU-s diákok azután kapnak diplomát, hogy
Budapesten befejezték tanulmányaikat. Az oklevelet nyújtó képzések
"a Magyar Idők állításával szemben" gyakran képezik a mesterképzések
részét az amerikai egyetemeken.
Úgy folytatták: az oklevelet nyújtó program elindítása óta a CEU
kiterjesztette a New York-ban végzett oktatási tevékenységeit. Ebben
a szemeszterben a CEU nemzetközi kapcsolatok szakának másodéves
mesterszakos hallgatói New Yorkban a CEU oktatóitól tanulnak, és
nemzetközi szervezetek gyakornoki programjaiban vesznek részt. Ezek
a hallgatók az amerikai diplomájukhoz szükséges krediteket is
szereznek a képzés során.
Jelezték továbbá: a CEU a Bard College-dzsal közösen
cserediák-programot is működtet, amelyben amerikai diákok érkeznek a
CEU-ra. A program több éve tart, és nem összetévesztendő az
egyenlőtlenségek vizsgálata című oklevelet nyújtó képzéssel, amelyet
New York államban a CEU diákjainak indítottak. "Sajnálatos módon a
Magyar Idők összekeverte a két programot" - áll a közleményben.