Kiosztották az idei Arany Rajzszög díjakat
Budapest, 2018. november 8., csütörtök (MTI) - Pinczehelyi Sándor grafikus kapta az idei Arany Rajzszög életműdíját, míg posztumusz életműdíjjal jutalmazták Nagy András munkásságát a 16. Arany Rajzszög pályázat díjátadóján a 11. Graphifest keretében a budapesti Teslában - közölték a szervezők csütörtökön az MTI-vel.
Közlésük szerint az év grafikai stúdiója címet a Made by Zwoelf
nyerte el. Az év pályakezdő tervezőgrafikusa díjat Vörös Botond
kapta, míg az Arany Rajzszög szuverén tervezőgrafikai díjat Kiss
József Gergely, a kulturális díjat pedig Kárpáti Tibor érdemelte ki.
Idén az utóbbi évek tervezőgrafikai teljesítményéért járó Arany
Rajzszög díjat Vidák Zsolt, a magyar tervezőgrafikáért járó
elismerést Lőrincz Attila kapta.
Mint írják, az idén 24 neves tervezőgrafikus szavazott hét
kategóriában, a pályázatra rekord mennyiségű csaknem 500 alkotás
érkezett.
A 11. Graphifest keretében a budapesti Teslában látható nagy
hagyományokkal bíró 16. Arany Rajzszög kiállításán a magyar
alkalmazott grafika legjobbjainak elmúlt éves alkotásaiból közel 500
munkát mutatnak be november 20-ig. Ugyanitt tekinthető meg a Magyar
Tervezőgrafikusok és Tipográfusok Társasága (MATT) "Lubalin 100",
valamint a Vylyan Pincészet Bogyólé pályázatának legjobb
alkotásaiból álló tárlat is, így a három kiállításon összesen
csaknem 800 grafikai művet tekinthetnek meg az érdeklődők.
A tájékoztató idézi Lőrincz Attila tervezőgrafikust, az Arany
Rajszög Társaság (ART) alapító tagját, aki a díjátadón elmondta,
hogy az alkalmazott grafikus szakmában tradicionálisan mércének
tekintett Arany Rajzszög díjakat 2002 óta adják át. A
tervezőgrafikus szerint az Arany Rajzszög a befogadó közönség által
is egyre elismertebb és évről évre nagyobb érdeklődésre számot tartó
megmérettetés.
Mint mondta, a visszajelzések alapján azt tapasztalják, hogy az
alkalmazotti grafika, a reklámgrafika mindennapokra gyakorolt hatása
és művészi befolyása értékké vált a fogyasztók és felhasználók
számára is. "A befektetett munkát, az alkotókat ma már a szakmán
kívüliek is becsben tartják. Ez a díj azért is fontos, mert a
pályázók, szűkebben a short listesek és főként a díjazottak az
alkalmazotti grafika influenszerei" - magyarázta.