Elvetette a német parlament az ENSZ migrációs csomagját bíráló ellenzéki javaslatot
Berlin, 2018. november 8., csütörtök (MTI) - Éles vita után elvetette a német szövetségi parlament (Bundestag) csütörtökön az Alternatíva Németországnak (AfD) határozati javaslatát, amellyel a jobboldali ellenzéki párt el akarta érni, hogy a törvényhozás szólítsa fel a kormányt az ENSZ globális migrációs csomagjának elutasítására.
Alexander Gauland, az AfD társ-frakcióvezetője kiemelte, hogy a
csomag a nemzeti szuverenitás feladására kényszeríti a csatlakozó
államokat és milliós tömegeket ösztönöz migrációra. A csomag
"baloldali álmodozók és a globális elitek" azon tervét szolgálja,
hogy "titokban betelepítési területté változtassák nemzetállamunkat"
- mondta.
Martin Hebner AfD-s képviselő hamisnak nevezte a német
külügyminisztérium tájékoztatását, miszerint a csomag semmire sem
kötelezi a csatlakozó államokat. Elmondta: kötelezettségeket nem
teremtő nyilatkozatként született egy másik ENSZ-dokumentum, az
emberi jogok egyetemes nyilatkozata is, de most már "kötelező
érvényű jog".
Ez a helyzet a ENSZ migrációs megállapodásával is, amely
valójában rögzíti a "migránsemberi jogokat", beleértve a
bevándorlási célország szabad kiválasztásának jogát - tette hozzá.
A többi frakció részéről egységesen úgy vélték, hogy az AfD
valótlanságokat terjeszt és félelmet kelt.
Frank Steffel, a kormányzó Kereszténydemokrata Unió (CDU) egyik
szónoka elmondta: szerinte az AfD azért utasítja el az illegális
migráció visszaszorítását célzó megállapodást, mert "pártpolitikai
érdeke" éppen az illegális migráció fenntartását követeli, hiszen
annál inkább tudja terjeszteni "otromba előítéleteit", minél többen
érkeznek illegálisan Európába és Németországba.
A CDU és testvérpátja, a bajor Keresztényszociális Unió (CSU),
illetve a koalíciós társ Német Szociáldemokrata Párt (SPD) mellett
ellenzéki pártok is bírálták az AfD-t. Így például a liberális
Szabad Demokrata Párt (FDP) részéről Joachim Stamp kijelentette:
"ócska" húzás "hamis információkkal elbizonytalanítani a lakosságot".
Ugyanakkor a szövetségi kormány is hibás, régóta el kellet volna
kezdenie a "tárgyilagos és nyilvános felvilágosítást", de "túl
sokáig hallgatott", amivel lehetőséget adott az
"összeesküvés-elméletek hívőinek, hogy megindítsák
propaganda-hadjáratukat a közösségi médiában" - mondta az FDP-s
politikus.
Az egyezményt - hivatalos nevén Globális megállapodás a
biztonságos, rendezett és szabályos migrációról - decemberben
fogadják el az ENSZ marokkói csúcstalálkozóján. Az elfogadás
folyamatából kilépett az Egyesült Államok, Ausztrália, Magyarország
és Ausztria, és a távozást mérlegeli a többi között Lengyelország.