Ericsson: nőni fog az autonóm és hangulatfigyelő technológiák szerepe
Budapest, 2018. december 19., szerda (MTI) - Az autonóm és hangulat-előrejelző technológiák szerepe a közeljövőben nőni fog az emberek életében - egyebek között ez derül ki az Ericsson legfrissebb, 2019 legfontosabb fogyasztói trendjeiről szóló, MTI-hez eljuttatott iparági elemzéséből.
A jelentés a közeljövő technológiai vívmányaival - így a
mesterséges intelligenciával, virtuális valósággal, 5G hálózatokkal
és automatizálással - kapcsolatos fogyasztói véleményeket és
várakozásokat foglalja össze.
Az Ericsson adatai szerint a 10 legfontosabb fogyasztói trend
között az első helyen szerepel, hogy a virtuális asszisztens
használók több mint 60 százaléka szerint 3 éven belül elterjedtek
lesznek az olyan eszközök, amelyek képesek hangulatunkat értelmezni.
A második trend, hogy az okoshangszórók három éven belül már a
családtagokhoz hasonlóan vesznek részt a családi vitákban.
Az elemzésből kiderült az is, hogy a fogyasztók több mint 45
százaléka szerint az alkalmazások akkor is gyűjtenek rólunk
adatokat, amikor nem használjuk azokat. A fogyasztók 51 százalékát
bosszantja, hogy mindig hozzá kell járulniuk az adatgyűjtő sütik
használatához. A kiterjesztett valóság (AR) és virtuális valóság
(VR) felhasználók több mint 50 százaléka szívesen használna olyan
alkalmazást, szemüveget vagy kesztyűt, amellyel hétköznapi,
praktikus dolgokhoz - például főzés, otthoni javítások- kaphatnának
virtuális segítséget.
A jelentés szerint a virtuális asszisztens használók közel fele
szeretne automatizált számlákat és előfizetéseket, valamint
önbevásárló háztartást.
Az elemzésből kiderült: a fogyasztók 31 százaléka szerint
rövidesen "intellektuális edzőtermekbe" fogunk járni, ahol
gyakorolhatjuk a gondolkodást, mivel a mindennapi döntéshozatal
egyre inkább automatizálttá válik.
A fogyasztók 39 százaléka szeretne olyan öko-órát, amely méri
viselője szénlábnyomát.
Az Ericsson elemzése szerint a kiterjesztett valóság (AR) és
virtuális valóság (VR) felhasználók 48 százaléka szeretne magának
digitális/online hasonmást, aki pontosan utánozza, így egyszerre két
helyen lehetne.
Az okostelefon használók mintegy 20 százaléka úgy gondolja, hogy
az 5G hatékonyabban kapcsolja majd össze a dolgok internetét
használó (Internet of Things-IoT) eszközöket, mint például a
háztartási berendezéseket vagy a fogyasztásmérőket.
Arra a kérdésre, hogy a fenti technológiákat fenyegetésként vagy
lehetőségként kell-e megélnünk, Pernilla Jonsson, az Ericsson
Consumer IndustryLab vezetője a közleményben elmondta: mára az
emberek és az intelligens gépek között interakció zajlik,
együttműködnek egymással. Az automatizált (zero-touch) jövő
technológiájának nagy része még kifejlesztésre vár - és még mindig a
mi kezünkben van a döntés arról, milyen legyen ez a jövő - tette
hozzá.
A jelentés következtetései az Ericsson ConsumerLab több mint 23
éves globális kutatási tapasztalatainak felhasználásával, a világ 10
vezető nagyvárosában élő, haladó internethasználók körében, 2018
októberében készített online felmérés eredményein alapulnak. A
jelentés nyolcadik kiadása a technológiai újítások átvételében élen
járó 34 millió fogyasztót reprezentálva, az ő várakozásaik alapján
határozza meg 2019 legfontosabb 10 fogyasztói trendjét.