Elhunyt Grendel Lajos Kossuth-díjas szlovákiai magyar író
Budapest, 2018. december 19., szerda (MTI) - Hetvenévesen elhunyt Grendel Lajos Kossuth- és József Attila-díjas író, a szlovákiai magyar irodalmi élet egyik legtekintélyesebb vezéralakja. Szlovákiai magyar hírportálok szerint az írót súlyos betegség után kedd este érte a halál.
Grendel Lajos 1948. április 6-án született Léván, értelmiségi
családban. A helyi magyar gimnáziumban érettségizett, 1966-tól a
pozsonyi Komensky Egyetemen matematikát és fizikát hallgatott, majd
szakot váltott, és 1973-ban magyar-angol szakon diplomázott.
Egyetemistaként a József Attila Ifjúsági Klub estjeit látogatta,
első írása is a klub később betiltott lapjában, a Hangban jelent
meg. 1970-ben az Irodalmi Szemle közölte első novelláját,
Teniszlabda címmel. 1973-ban a Madách Könyvkiadó szerkesztője lett,
1979-ben pedig megjelent első novelláskötete, a Hűtlenek.
Írói pályája a nyolcvanas évek elejétől felfelé ívelt,
regényeivel (Éleslövészet, Galeri, Áttételek) új fejezetet nyitott a
szlovákiai magyar irodalomban. A magyar nyelvű eredetivel egy időben
mindhárom kötet szlovákul is megjelent. Újító szemlélete
megnyilvánult a Bőröndök tartalma című 1987-es novelláskötetében is.
1999-ben jelent meg nagysikerű regénye, a Tömegsír. Az ezt
követő regényeiben (Nálunk, New Hontban és Mátyás király New
Hontban) a nemzetiségi és a közép-európai létezés nehézségeit
ironikus elemzéssel megvilágító előadásmódot használt.
A regények és novellák mellett Grendel Lajos esszéivel,
tanulmányaival és glosszáival is jelentőset alkotott, az
Elszigeteltség vagy egyetemesség (1991), a Rosszkedvem naplója
(1992), a Hazám, Abszurdisztán (1998) írásaiban az anyanyelvi
kultúrával, a szlovákiai magyar irodalmi hagyomány kérdéseivel, a
kisebbségi irodalmak státuszával, az 1989 utáni társadalmi-politikai
helyzettel foglalkozik.
Munkásságáért 1990-ben József Attila-, 1999-ben Kossuth-,
2006-ban Giuseppe Acerbi-, 2007-ben Márai Sándor-, 2011-ben
Hazám-díjjal, 2005-ben a Szépírók Társasága díjával és Magyar
Művészetért Díjjal jutalmazták, 2003-ben pedig a magyarok és a
szlovákok közeledésének előmozdításában szerzett érdemeiért a
legmagasabb szlovák állami díjat, a Pribina Kereszt első fokozatát
is megkapta.