Guller Zoltán: újabb 40 milliárd forint értékben indulnak turisztikai fejlesztések országszerte
Veszprém, 2018. december 19., szerda (MTI) - Újabb 40 milliárd forint értékben valósulnak meg turisztikai programok Magyarország négy kiemelt turisztikai térségében - jelentette be a Magyar Turisztikai Ügynökség vezérigazgatója szerdán Veszprémben.
Guller Zoltán közölte: a négy kiemelt térségben 35 program nyert
vissza nem térítendő támogatást. A Balatonnál 18 program valósulhat
meg közel 22 milliárd forintból, Debrecen, Hajdúszoboszló, Hortobágy
és a Tisza-tó térségében 4 program indul több mint 6 milliárd forint
értékben, Tokaj, a Felső-Tisza és a Nyírség területén 8 program
kezdődik 13 milliárd forint értékben, Sopronban és a Fertő-tónál
pedig 4 program kapott támogatást 2 milliárd forint értékben -
mondta.
Hozzátette: a 2020 harmadik negyedévére elkészülő
fejlesztésektől azt várják, hogy egymillióval növelik a négy térség
turisztikai forgalmát. Emellett cél volt, hogy az akadálymentes és
családbarát módon megvalósuló beruházások csökkentsék a
szezonalitást és növeljék a térségek versenyképességét.
Guller Zoltán kiemelte: a turizmus a nemzetgazdaság tíz
százalékát állítja elő, több mint 400 ezer embernek ad munkát.
Októberben csak a belföldi turizmus tíz százalékot nőtt, ami azt
jelenti, hogy októberben az egy évvel ezelőttinél 53 ezerrel többen
mentek el üdülni Magyarországon.
Porga Gyula, a város fideszes polgármestere elmondta,
Veszprémben közel másfél milliárd forint értékben valósul meg
fejlesztés. Ennek részeként épül egy panorámalift a vár keleti
oldalán, melyhez kapcsolódóan fogadóközpont és parkoló is létesül. A
volt piarista gimnázium épületében, ahová a lift érkezik,
rendezvényhelyszínt, várostörténeti és sporttörténeti kiállítást
alakítanak ki. Felújítanak egy, a várba vezető használaton kívüli
lépcsőrendszert, illetve a vár épületeinek díszkivilágítását is
kiépítik.
Ovádi Péter, a térség kormánypárti országgyűlési képviselője
hangsúlyozta: a fejlesztések azt szolgálják, hogy még sikeresebb
lehessen Veszprém Európa 2023-as kulturális fővárosaként.