Pálfi György: fiatalkori álmom volt egy Stanislaw Lem-regény megfilmesítése
Budapest, 2018. december 19., szerda (MTI) - Fiatalkori álmom volt egy Stanislaw Lem-regény megfilmesítése - mondta az MTI-nek adott interjúban Pálfi György rendező, akinek Az Úr hangja című új nagyjátékfilmje csütörtöktől kerül a magyar mozikba.
A Hukkle és a Taxidermia rendezőjének Az Úr hangja című alkotása
Stanislaw Lem regénye alapján készült és az eredeti mű
gondolatvilágát adaptálja egy napjainkban játszódó családi dráma
keretei közé. A történet főhőse a harmincas éveinek végén járó Péter
(Polgár Csaba), aki egy titokzatos balesetekről szóló
dokumentumfilmben felismerni véli a hetvenes években disszidált,
azóta nem látott apját, akit Eric Peterson alakít. Megpróbálja
felkeresni őt Amerikában, majd kalandos nyomozás után végre rátalál
az immár új családot alapított édesapára.
Pálfi György az MTI-nek elmondta, hogy racionális okai voltak
annak, hogy Az Úr hangjára esett a választása. "Tudtam, hogy soha
nem fogok tudni összeszedni annyi pénzt, amely elengedő lenne azokra
a műveire, amelyek valóban az űrben, egy űrhajón, vagy egy bolygón
játszódnak" - fogalmazott, hozzátéve: Az Úr hangja volt "a
legracionálisabb" választás: a jelenben játszódik, miközben Lem
ugyanazt a témát, ugyanazokat a létértelmező kérdéseket boncolgatja,
amelyeket mindegyik írásában.
A rendező kiemelte: Stanislaw Lem történetét egy drámai családi
szállal egészítette ki. A regény egy meghiúsult kutatásnak a
történetét írja le: üzenet érkezik az űrből, amelyet egy tudós
csapat, köztük a főszereplő apja, Hogarth (Eric Peterson) próbál
megfejteni. "A regény témája, hogy kommunikációs szakadék tátong az
univerzumok között" - hangsúlyozta, hozzátéve, hogy mivel kevés a
drámaiság a sci-fi történetében, ezért kerestek egy olyan helyzetet,
amelyben a konfliktusok kiéleződhetnek.
Azt a toposzt használta fel, hogy a magyar tudósok Amerikában
vagy a fejlettebb külföldi országokban tudják igazán megvalósítani
tudományos munkájukat. Ezt beemelve a történetbe jött létre a
fiúkarakter, aki ugyanúgy keresi az apját, ahogyan az apja kereste
az űrből érkező üzenet küldőjét. "Ez a helyzet így egy földi szintet
adott a történetnek, amellyel már én is tudtam személyesen
azonosulni" - magyarázta.
Nem Lem művét adaptálták, hanem megírták a regény folytatását: a
fiú történetét, aki az apján keresztül találkozik a regény
témájával, a kutatással.
Kultúrtörténeti utalásként jelenik meg a Colorado-sivatagban
bolyongó fiú egyik látomásában Francisco Goya Szaturnusz felfalja
gyermekét című festménye, amely egy klasszikus ókori mítoszt mesél
el. Pálfi György szerint az apa és fia konfliktusos kapcsolatának
archetípusa Szaturnusz (a görög mitológiában: Kronosz) és fiainak a
harca. Mint fogalmazott, "minden, ami az emberi kultúrának az
alapvetése, az valahol a görög mitológiában megtalálható". Pálfi
György kiemelte: a filmbeli apa a munkája miatt hagyja el korábbi
családját, és a két magára maradt testvér, Péter és Zsolt az
apahiányból próbálják meghatározni identitásukat.
Kilenc kamerával forgattak: használtak 16 milliméteres kamerát,
mobiltelefont, fényképezőgépet, handycam videokamerát - a legújabb
technikákat vegyítették. A filmben több különféle formátum is
megjelenik, a történet áldokumentumfilmekből, híradókból,
Skype-beszélgetésekből, VHS-felvételekből bontakozik ki - tette
hozzá.
Hét évvel ezelőtt nyújtották be a pályázatot a Filmalaphoz, öt
éve kezdték el kidolgozni a forgatókönyvet Ruttkay Zsófival és Nagy
V. Gergővel. A forgatás két évvel ezelőtt fejeződött be, az utómunka
másfél évet, míg a trükk- és látványutómunka legalább kétéves
folyamatot ölelt fel.
Polgár Csabát castingon választotta ki a rendező, Kiss Diána
Magdolnával már dolgozott együtt, Fekete Ádámnak pedig ismerte
verseit és látta a Tiszta szívvel című filmben, amelyben olyan
zseniálisan játszott, hogy tudta, neki kell alakítania Zsolt
szerepét.
Pálfi György azt is elmondta, hogy jövőbeni tervei között
szerepel Cserna-Szabó András Rózsa Sándorról szóló Sömmi című
regényének a megfilmesítése.
Pusztai Ferenc producer arról beszélt, hogy a magyar-kanadai
koprodukcióban, a Magyar Nemzeti Filmalap 620 millió forintos
gyártási támogatásával készült film premierje a Tokiói Nemzetközi
Filmfesztivál versenyprogramjában volt október 31-én, és várhatóan
Kanadában is moziforgalmazásba kerül, de az Egyesült Államokban is
nagy érdeklődés övezi.
Harmincnégy napot forgattak Kanadában, hét napot Las Vegasban,
nyolc napot Magyarországon, egy napot New York-ban és egy mini stáb
is dolgozott Chicagóban. Az Úr hangja több meghívást kapott
fesztiválokra, köztük science fiction mustrákon is be fog mutatkozni.