Mészáros Sándor: Grendel Lajos a magyar irodalom megújítója volt
Budapest, 2018. december 19., szerda (MTI) - Grendel Lajos a magyar irodalom megújítója volt, akinek művei nemcsak a magyar, hanem a kortárs szlovák irodalom új nemzedékére is hatottak - hangsúlyozta Mészáros Sándor szerkesztő, a Kalligram Kiadó vezetője szerdán az MTI-nek a hetvenévesen, kedden elhunyt íróra, Grendel Lajosra emlékezve
A Kalligram Kiadó vezetője elmondta, hogy az író első két könyve
még novelláskötet volt: a Teniszlabda 1970-ben, a Hűtlenek 1979-ben
jelent meg, majd az 1981-ben napvilágot látott Éleslövészet című
regényével került be a köztudatba.
"Az Éleslövészet című regényében a kisebbségi létezést, amelynek
korábban tragikus és realista narratívája volt, felbontotta és -
belevonva az abszurd és a groteszk elemeket - ironikus távlatból
mutatta meg annak a csehszlovákiai magyar írónak a helyzetét, aki
nem akart kisebbségi író lenni" - hangsúlyozta, hozzátéve, hogy ez a
regény nagy sikert aratott Magyarországon, erős recepciója volt.
A Kossuth- és József Attila-díjas alkotó művei hatottak nemcsak
a magyar, hanem a kortárs szlovák irodalom új nemzedékére is. Minden
jelentősebb művét lefordították szlovák nyelvre, Grendel Lajost mind
a két nyelvterületen tisztelték - mutatott rá.
Kiemelte, hogy a nagy műveltséggel rendelkező alkotó megírta a
20. század magyar irodalomtörténetét, de jó ismerője volt az
angolszász irodalomnak is. Termékeny íróként nem ugyanazt az utat
járta be, mint a magyarországi újító irodalom. Tradicionálisabb
elbeszélésformákhoz nyúlt: New Hont-sorozatában például inkább a
mikszáth-i hagyományhoz fordult - tette hozzá.
Három nagy író volt a mestere: Krúdy Gyula, Mészöly Miklós és
Hrabal, akinek a mintáit szuverén módon ötvözte műveiben. Négy hét
az élet című, 2011-ben megjelent regénye, amely a polgári
hagyományok "felporladásával" néz szembe, tragikus pillanatban
jelent meg. Ekkor kapott szélütést az író, aminek következtében
elvesztette beszéd- és írásképességét. "De nagyon szívós munkával
ismét megtanult írni és beszélni" - hangsúlyozta Mészáros Sándor,
hozzátéve, hogy betegsége miatt a későbbiek során Grendel Lajos
kevés közszereplést vállalt.
Utolsó művei tragikusabb hangvételűek voltak. Az utolsó
pillanatig voltak tervei és az írás jelentette számára az egyetlen
menedéket - hangoztatta Mészáros Sándor.