Fidesz: ha az ellenzék nem támogatja a "Stop Sorost", azzal bizonyítja, hogy Soros zsoldjában áll
Budapest, 2018. június 4., hétfő (MTI) - Ha az ellenzék nem támogatja a "Stop Sorost", azzal azt bizonyítja, hogy Soros György zsoldjában áll - mondta Puskás Imre, a Fidesz szóvivője a közmédiának hétfőn.
Úgy fogalmazott: a "Soros-hálózat" azért támadja a "Stop Soros"
törvénycsomagot és az alkotmánymódosítást, mert be akarják
telepíteni a bevándorlókat Európába, de a parlament előtt lévő
akcióterv ezt megakadályozza. Azzal kapcsolatban, hogy a
törvénycsomag ellen tiltakoztak hétfőn civil szervezetek a Parlament
előtt, Puskás Imre megjegyezte: a "Soros-hálózat" nemcsak a Kossuth
téri tüntetéssel, hanem minden rendelkezésére álló befolyással
igyekszik elérni, hogy Magyarországot eltávolítsa a Soros-terv
megvalósításának útjából. Úgy vélte, Soros György szövetségesei
az Európai Unióban, az ENSZ-ben és a nemzetközi sajtóban is teljes
erővel támadja a bevándorlásellenes magyar kormányt és a Fideszt.
Nekünk Magyarország az első, hazánkat nem hagyjuk cserben - szögezte
le. Puskás Imre reagált arra is, hogy Harangozó Tamás, az MSZP
frakcióvezető-helyettese hétfőn közölte: a frakció jelenlegi
formájában nem támogatja sem az alaptörvény-módosítást, sem a "Stop
Soros" törvénycsomagot. A Fidesz szóvivője hangsúlyozta: a
szocialisták - ahogyan az elmúlt években, úgy most sem akarják
megvédeni Magyarországot és ismét támadják az illegális bevándorlást
tiltó és az illegális migráció szervezését büntető törvénycsomagot.
Az ellenzéki pártok most is a Soros-terv megvalósításáért,
Magyarország bevándorlóországgá tételéért dolgoznak. Ha ismét nem
támogatják az akciótervet, azzal egyértelműen igazolják, hogy Soros
zsoldjában állnak - jegyezte meg. Puskás Imre reagált arra is,
hogy Niedermüller Péter, a Demokratikus Koalíció európai parlamenti
képviselője arról beszélt: pártja arra kéri az Európai Uniót, hogy
közvetlenül ossza el a Magyarországra érkező uniós forrásokat, és a
folyamatból hagyja ki a magyar kormányt. A Fidesz szóvivője úgy
fogalmazott: "felháborító Gyurcsányék nemzetellenes tevékenysége: a
migránsokat behoznák, a magyarok pénzét pedig elvennék". Mint
mondta, ha a DK-n múlna, "Brüsszelre és a migránspárti
Soros-hálózatra bíznák Magyarországot, teljesen feladnák a nemzeti
szuverenitást, a nemzeti érdekeket és bevándorlóországgá tennék
hazánkat".