ÁSZ: újra kaphat költségvetési támogatást Veresegyház
Budapest, 2018. június 4., hétfő (MTI) - Újra kaphat költségvetési támogatást Veresegyház. Az Állami Számvevőszék (ÁSZ) korábban azért kezdeményezte az állami pénzek folyósításának felfüggesztését, mert a veresegyházi önkormányzat nem készített elfogadható intézkedési tervet a 2017-es számvevőszéki ellenőrzés során feltárt szabálytalanságok kijavítására.
Az ÁSZ hétfői, MTI-hez eljuttatott közleménye szerint elfogadták
Veresegyház önkormányzatának intézkedési tervét, ezért a
költségvetési támogatások felfüggesztése a továbbiakban nem
indokolt. Erről az ÁSZ tájékoztatta a Magyar Államkincstár elnökét.
Felidézték: az ÁSZ április 20-án kezdeményezte a Magyar
Államkincstárnál három önkormányzat, köztük Veresegyház
önkormányzatának a költségvetésből származó támogatások
felfüggesztését.
Mint írták, a törvényi előírás szerint az ellenőrzött
szervezeteknek a számvevőszéki jelentés kézhezvételétől számított 30
napon belül intézkedési tervet kell készíteniük az ÁSZ
megállapításai alapján, és a tervet meg kell küldeniük az ÁSZ
részére. Ez biztosítja, hogy az ellenőrzöttek kijavítsák a
gazdálkodásukban feltárt szabálytalanságokat.
A törvény arról is rendelkezik, hogy amennyiben egy ellenőrzött
szervezet vezetője nem küld elfogadható intézkedési tervet, az ÁSZ
kezdeményezheti az ellenőrzött szervezetet megillető, az
államháztartás valamelyik alrendszeréből származó költségvetési
támogatás felfüggesztését - olvasható a közleményben.