Tőzsde - Pozitív zárás Európában

    Budapest, 2018. június 4., hétfő (MTI) - Pozitív kezdés után kevés kivétellel nyereséggel zártak hétfőn a főbb európai értékpapírpiacok.
hirdetés
    Az európai kereskedési idő végén a páneurópai Stoxx 600 index 0,30 százalék, az FTSE Eurofirst 300 index 0,22 százalék, az euróövezeti EuroStoxx50 index pedig 0,55 százalék nyereséget mutatott.

    Londonban 0,48 százalék emelkedéssel végzett az FTSE-100 index a még nem végleges záró adatok szerint, Frankfurtban 0,43 százalékkal emelkedett a DAX index, Párizsban pedig 0,19 százalékkal végzett magasabban a CAC-40 index. Madrid 1,18 százalékkal zárt magasabban, Milánó viszont - a kevés európai kivétel egyikeként - 0,42 százalékkal gyengült.

    A hétfői árfolyam-emelkedés élén a közüzemi cégek jártak Európában, ágazati mutatójuk másfél százalékkal erősödött. Az Italgas és az Iberdola például három százalékos erősödést ért el.

    A banki ágazat is jól teljesített hétfőn az olasz és spanyol politikai bizonytalanság miatt az elmúlt héten elszenvedett veszteségek korrekciójaként. Mindemellett sajtóértesülések is jelentek meg a francia Societé Generale és az olasz UniCredit tapogatózó tárgyalásairól egy egyesülés lehetőségeinek a megvizsgálására. A Societé Generale egy százalékkal erősödött, az UniCredit egy százalékkal gyengült ennek nyomán.

    Az Air France KLM részvénye közel hat százalékkal erősödött annak hírére, hogy az AccorHotels részesedés vásárlásának a lehetőségét vizsgálja a légitársaságban. A szállodacég részvénye hét százalékkal gyengült.

    Az olajár csökkenésnek indult az amerikai termelés növekedésének és az OPEC termeléskorlátozásának a mérséklése miatt. Az amerikai olajtermelés márciusban napi 10,47 millió hordóval csúcsot ért el és az OPEC is jelezte a 2017 eleje óta tartó napi 1,8 millió hordós termeléskorlátozásának a mérséklését 1,0 millió hordóval.

    Az európai kereskedési idő végén a Brent nyersolaj ára 1,72 százalékkal állt alacsonyabban hordónként 75,47 dolláron, a WTI ára pedig 1,47 százalékkal 64,84 dollárra csökkent.

    Az eurót 0,25 százalékkal jegyezték erősebben 1,1689 dolláron, az arany határidős jegyzése 0,11 százalékkal unciánként 1297,90 dollárra csökkent.