BÉT - Jó napot zárt a BÉT, a Mol vezette az emelkedést

    Budapest, 2018. június 4., hétfő (MTI) - A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 1241,69 pontos, 3,45 százalékos emelkedéssel, 37 194,37 ponton zárt hétfőn.
hirdetés
    A részvénypiac forgalma 14,2 milliárd forint volt, valamennyi vezető részvény erősödött a pénteki záráshoz képest.

    Wolf Martin, a KBC Equitas elemzője az M1 aktuális csatornán elmondta, remek napot zárt a BÉT. Hozzátette, a 3,5 százalékos erősödés ráfért a BUX-ra, hiszen májusban ritka gyenge hónapot zárt. Az emelkedést a Mol vezette közel 5 százalékos erősödéssel, de az OTP és a Richter is szép teljesítményt nyújtott. A vezető részvények nagy része Európában is emelkedéssel tudta zárni a kereskedést, ami főként az olasz belpolitikai bizonytalanságok mérséklődésének köszönhető - mondta az elemző.

    A Mol 126 forinttal, 4,77 százalékkal 2770 forintra erősödött, 3 milliárd forintos forgalomban.

    Az OTP-részvények ára 380 forinttal, 3,77 százalékkal 10 450 forintra nőtt, forgalmuk 8 milliárd forintot tett ki.

    A Magyar Telekom árfolyama 4 forinttal, 0,95 százalékkal 424 forintra emelkedett, forgalma 311,3 millió forint volt.

    A Richter-papírok árfolyama 155 forinttal, 2,96 százalékkal 5400 forintra nőtt, forgalmuk 2,2 milliárd forintot ért el.

    A kis és közepes részvények indexe, a BUMIX 4141,46 ponton zárt hétfőn, ez 18,58 pontos, 0,45 százalékos emelkedés a pénteki záráshoz viszonyítva.