Pedro Sánchez spanyol miniszterelnök a hét közepén ismerteti kormányának összetételét
Madrid, 2018. június 4., hétfő (MTI) - A hét közepén ismerteti kormányának összetételét Pedro Sánchez spanyol miniszterelnök - mondta José Luis Ábalos, a Spanyol Szocialista Munkáspárt (PSOE) szervezeti titkára egy hétfői interjúban.
Tájékoztatása szerint az új kormányban nem kapnak tárcát más
pártok tagjai csak szocialista politikusok, vagy olyan független
személyek, akik valamilyen módon kötődnek a PSOE-hez.
Bejelentette, hogy ismét külön tárcát kap az esélyegyenlőség
területe, amely eddig az egészségügyi és szociális minisztérium alá
tartozott.
Emellett létrehozzák a gyermekszegénység elleni főbiztosságot
is, amely közvetlenül a miniszterelnökség alá fog tartozni.
Az új kormány létrehozásakor a paritásos elvet kívánják
érvényesíteni, azaz a nemek arányának egyenlőségét.
A politikus nem kívánta kommentálni a lehetséges miniszterek
személyéről szóló, a sajtóban megjelent eddigi találgatásokat, mint
például, hogy a külügyi tárca vezetésére felkérést kapott Josep
Borrell szocialista politikus, aki 2004 és 2007 között az Európai
Parlament (EP) elnöki tisztségét töltötte be, 1991-1996 között pedig
a Felipe González vezette szocialista kormány közlekedési minisztere
volt.
Pedro Sánchezt pénteken választotta meg miniszterelnökké a
spanyol parlament azzal, hogy elfogadta a szocialista párt
bizalmatlansági indítványát, és megvonta a bizalmat Mariano Rajoy
konzervatív kormányfőtől.
A PSOE azért kezdeményezte a kormányfő leváltását, mert a
bíróság a múlt héten első fokon ítéletet hirdetett az egyik
legszövevényesebb spanyol korrupciós botrányban, a 2009-ben
kirobbant úgynevezett Gürtel-ügyben, és megállapította, hogy a
korrupciós hálózatból hasznot húzott a kormányzó konzervatív Néppárt
(PP) is.
A PP fellebbezett a döntés ellen, amely 245 ezer euró (77,9
millió forint) pénzbüntetés szabott ki rá.
Pedro Sánchez Európa-barát kormány megalakítását ígérte az
intézményi, gazdasági, társadalmi és területi stabilitás
biztosításának céljával.
Az elemzői, szakértői vélemények szerint az új kormány komoly
kihívás elé néz, mivel a szocialista pártnak 84 mandátuma van a 350
fős törvényhozásban, vagyis jelentős kisebbségben vannak ahhoz, hogy
elképzeléseiket más pártok együttműködése nélkül meg tudják
valósítani.