Nemzeti összetartozás napja - Semjén: a Trianonra adott válaszok az életet jelentik a következő évszázadokra
Isztimér, 2018. június 4., hétfő (MTI) - A nemzeti összetartozás napjával kapcsolatos törvénynek az volt a célja, hogy "Trianon katasztrófájával szembenézve válaszokat adjanak, mert azok az életet jelentik a következő évszázadokra" - mondta Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes Kárpát-medencei és a diaszpórából érkező magyar fiataloknak hétfőn, a Fejér megyei Isztimérhez tartozó Királyszálláson, a Nagy-Magyarország parkban.
Semjén Zsolt mintegy kétszáz gyermek előtt úgy fogalmazott, hogy
az emléknapnak három jelentése van: az első a gyász és könny érzése,
a második az igazság kimondása Trianon ügyében, a harmadik pedig a
büszkeség hangsúlyozása, hiszen "túléltük, itt vagyunk".
A miniszterelnök-helyettes megemlítette: a trianoni diktátum
készítői azt hitték, "a magyarságot megölik" azzal, ha gazdaságát,
társadalmát tönkreteszik, de nem így lett.
A Rákóczi Szövetség és a várpalotai Trianon Múzeum közös
összetartozás napi ünnepségén Semjén Zsolt kiemelte: "a résztvevő
magyar fiatalok nem turisták és nem vendégek, mivel itthon vannak".
Semjén Zsolt úgy vélte, a trianoni döntést semmi okuk nincs
ünnepelni azoknak az országoknak, akik akkoriban nyertesei voltak a
diktátumnak. Beszélt a Trianon után kialakult államokról, melyek
közül "Jugoszlávia és Csehszlovákia már a múlté, Románia számára
pedig nemzeti sorskérdés az, hogy a moldovai románoknak eszük ágában
sincs csatlakozni Nagy-Romániához, Ukrajna nem is létezett
akkoriban, csak a Szovjetunió részeként, míg Ausztria kétségkívül
megvolt és létezik, de elég ambivalens a viszonya a köztársaságnak a
császársághoz".
Jelezte, hogy 1990-ben Magyarország Ausztriával egyetemben még a
legkisebb állam volt a térségben, azonban a Jugoszlávia és
Csehszlovákia szétesésével létrejött utódállamok - Románia és
Ukrajna kivételével - mind kisebbek, mint hazánk.
"Túléltük Trianont és hiszünk abban, hogy megmaradunk" -
fogalmazott a miniszterelnök-helyettes, hozzátéve: a magyar kormány
sokat tesz ezért. Mint elmondta, négy dolog kell ahhoz, hogy az
elszakított nemzetrészek magyarsága megmaradjon: az identitás
megőrzés támogatása az oktatáson keresztül, a nemzet közjogi
egyesítése az állampolgárság megadásával, a külhoni magyar etnikai
pártok támogatása a minél erősebb magyar képviseletért, továbbá az
elszakított területeken élő magyar cégek gazdasági megerősítése.
Takaró Mihály irodalomtörténész közölte, hogy a jelenlévők közül
szinte mindenki Magyarországról jött volna Trianon előtt, tehát máig
hat az akkori döntés. Úgy vélte, ahhoz, hogy valaki jó magyar
legyen, ma már nem kell fegyvert fogni, ököllel verni a falat, de
van néhány teendő: törvényes párkapcsolatot, gyermekeket kell
vállalni, fel kell nevelni és magyar iskolába járatni őket. Mert
"aki magyarul ír, olvas, gondolkodik, ismeri a kultúra minden
szegletét, annak a magyarság nem gúnya, hanem bőr, vagyis
levehetetlen" - jelentette ki. (FOTÓ)