Labdarúgó NB I - Rövidebb lesz a téli szünet
Budapest, 2018. június 4., hétfő (MTI) - Rövidebb lesz a labdarúgó OTP Bank Ligában a téli szünet a magyar szövetség (MLSZ) elnökségének hétfői döntése értelmében.
Az MLSZ honlapjának beszámolója felidézi, hogy a stadionok
felújítása előtt a térség leghosszabb téli szünete jellemezte a
magyar profi bajnokságokat, ennek a futball színvonalára gyakorolt
kedvezőtlen hatásáról több hazai és külföldi szakember is elmondta
már a véleményét.
Az MLSZ elnöksége olyan NB I-es versenynaptár kidolgozását
kérte, amely - az adott körülmények, közöttük a stadionok
pályafűtésének megléte mellett - a lehető legrövidebb téli szünetet
iktatja be. Ez a gyakorlatban már az induló új szezon esetében is
folyamatosabb játékot jelenthet - áll a beszámolóban, amely
konkrétumokat nem tartalmaz, a szabályozás részleteit ugyanis az
MLSZ elnöksége a következő ülésein véglegesíti.
A szombaton véget ért idényben az utolsó őszi fordulót december
9-én, az első tavaszit pedig február 24-én rendezték.
Határozat született arról is, hogy a jövőben az NB II-ben a pro
licenc helyett elég lesz az A-licenc megléte a vezetőedzőknek,
vagyis bővül azoknak a köre, akik a másodosztályban szerephez
juthatnak.