Ganz Netanjahu szerepét vizsgálná a tengeralattjárók beszerzésével kapcsolatos korrupciós ügyben
Jeruzsálem, 2019. március 18., hétfő (MTI) - A legnagyobb izraeli ellenzéki pártot vezető Beni Ganz vasárnap, Haifán elmondott beszédében állami vizsgálóbizottság megalakítását sürgette, amely Benjámin Netanjahu miniszterelnök szerepét vizsgálná a tengeralattjárók és hadihajók közbeszerzési ügyében - jelentette hétfőn a The Times of Israel című angol nyelvű internetes újság.
Ganz Izrael történetének legnagyobb, biztonsággal összefüggő
korrupciós ügyének nevezte a tengeralattjárókét. Bejelentése előtt
új vádak jelentek meg az izraeli médiában, melyek szerint Netanjahu
16 millió sékelt (csaknem 1,2 milliárd forintot) nyerhetett az
üzleten. Az ügyben régóta nyomoznak a hatóságok. Ebben az ügyben a
kormányfő ellen eddig nem nyomoztak, de számos közeli munkatársa,
valamint David Simron, unokatestvére, bizalmasa és ügyvédje is
gyanúsított.
"Remélem, hogy nem igazak a vádak" - mondta Ganz, de
megjegyezte, hogy Netanjahu három másik korrupciós vizsgálatban is
érintett, és a gyanú szerint "elsősorban saját magával törődik, és
csak utána Izrael biztonságával".
A kormányzó Likud párt válaszában tagadta, hogy Netanjahunak
bármi köze lett volna a tengeralattjáró-ügyhöz, hogy pénzt kapott
volna az ügyletből, és azzal vádolták Ganzot, hogy elvesztette józan
ítélőképességét.
A rendőrség az elmúlt években a Thyssenkrupp nevű német
hajóépítő cégtől 2 milliárd dollár (több mint 500 milliárd forint)
értékben vásárolt tengeralattjárók és hadihajók körüli
megvesztegetések ügyében nyomozott. A nyomozás során bizonyítékokat
találtak számos, Netanjahu környezetében dolgozó ember ellen:
ügyvédje és unokatestvére, David Simron ellen, korábbi
hivatalvezetője, David Saran ellen, korábbi nemzetbiztonsági
tanácsadója, Avriel Bar-Joszef ellen; valamint a haditengerészet
egykori vezetője, Eliezer Marom és egy volt tudományügyi és
infrastruktúraügyi miniszter, Eliezer Sandberg ellen.
Netanyahu szerepe aggályokat vetett fel a közbeszerzési
döntéseknél, amikor a védelmi minisztérium ellenében is ragaszkodott
hozzá, hogy a Thyssenkrupp mentesüljön a szokásos pályázati eljárás
alól, valamint az üzletből jelentős jövedelmet szerző Simron
érdekeltsége miatt.
A kék-fehér párt vezetője által említett összeg azt 16 millió
sékelt jelöli, amelyet Netanjahu akkor kapott, amikor eladta
állítólagos tulajdonrészét 2009-es újraválasztása után, amellyel
korábban a Thyssenkrupp vállalat egyik beszállítójánál rendelkezett.
A tizenhármas tévécsatorna múlt heti műsora szerint a főügyész
vizsgálatot indított Netanjahu ellen az üzlet miatt, amelyet egy
másik unokatestvére, Nathan Milikowsky amerikai milliárdossal
bonyolított le. Az állami számvevőszék ugyanis nemrég felfedezte,
hogy a kormányfő nem hozta nyilvánosságra a GrafTech nevű cégben az
eladás előtt birtokolt részvényeit, noha ezt meg kellett volna
tennie. Ez az amerikai székhelyű vállalat a Thyssenkrupp egyik
beszállítója volt.
Benjámin Netanjahu szóvivője visszautasította a vádakat, s
elmondta, hogy megválasztását követően, 2010-ben a miniszterelnök a
hatóságok teljes jóváhagyásával eladta unokatestvérének a
részvényeit, az elmúlt 10 évben nem állt kapcsolatban a vállalattal,
és nem tudott annak a Thyssenkrupphoz fűződő üzleti viszonyáról.