Magyar Nemzet - Tállai András: a bevándorlás támogatása helyett az állam a családokat segíti
Budapest, 2019. március 18., hétfő (MTI) - Tavalyhoz képest negyedével emelkedett az első két hónapban az újonnan megkötött babakötvények állománya, a kötvények biztonságos formában garantálják a hozzájárulást a családok fiatalabb tagjainak anyagi lehetőségeihez; a kormány a migráció finanszírozása helyett a gyermekvállalást támogatja - mondta Tállai András, a Pénzügyminisztérium államtitkára a Magyar Nemzetnek.
A lap hétfői számában közölte, a Pénzügyminisztérium adatai
szerint januárban nagyjából 3500 kincstári Start-értékpapírszámlát
nyitottak meg a jogosultak, és februárban is megközelítette a
3400-at az új kötések száma.
Tállai András hozzátette, a statisztika nagy emelkedést mutat,
az első két hónap értékei 29 százalékkal haladják meg az egy évvel
korábbi számokat. Megjegyezte: a babakötvény-tulajdonosok számának
látványos emelkedése már tavaly elkezdődött, hiszen októberben is
túllépte a háromezret az új számlanyitások száma.
Mindebből arra lehet következtetni, hogy idén rekordot dönthet a
babakötvények állománya - vélekedett az államtitkár, aki elmondta:
az idei új belépőkkel együtt február végén 178 ezer gyermeknek
kamatozott babakötvényben a pénze, az együttes summa túllépte a
hatvanmilliárd forintot.
A babakötvény az egyik olyan konstrukció, amellyel az állam a
fiatalok boldogulását, felnőtt életük elkezdését szeretné
megkönnyíteni - mondta összegzésképpen Tállai András, arra utalva,
hogy a babakötvényben lévő megtakarításhoz a fiatal a nagykorúvá
válásakor, a 18. életéve betöltése után juthat hozzá.