Március 15. - Potápi Árpád: a magyarok nem szeretik, ha más mondja meg, miképpen éljenek
Megjegyzés: A 4. bekezdésben szereplő: az 1948-as hősök HELYESEN: az 1848-as hősök
Washington, 2019. március 18., hétfő (MTI) - A magyarok nem szeretik, ha más mondja meg, miképpen éljenek - fogalmazott Potápi Árpád nemzetpolitikáért felelős államtitkár a kanadai Edmonton magyar közösségének március 15-i ünnepségén elmondott beszédében.
Az államtitkár az Edmontonban, majd a Calgaryban élő magyar
közösségekkel emlékezett szombaton és vasárnap az 1848-49-es magyar
forradalomra és szabadságharcra.
Beszédében "a márciusi ifjak haza iránti rendíthetetlen hűségét,
a szabadság iránti olthatatlan vágyat" emelte ki. "Ezért készek
voltak mindenáron, akár életük árán is megcselekedni, amit
megkövetelt a haza" - fogalmazott.
A politikus, felidézve a 171 évvel ezelőtti történéseket,
március 15-ét a magyar szabadság születésnapjának nevezte.
Hangsúlyozta, hogy "a szabadság népe mellett a soha fel nem adás
népe vagyunk, és ezért lehetséges, hogy az anyaországtól több
tízezer kilométernyire szép számban összejöhetünk, anyanyelvünkön
beszélhetünk, nemzeti ünnepünket ünnepelhetjük".
Potápi Árpád mindkét kanadai városban hangsúlyozta, hogy az
1948-as hősök leszármazottainak lenni nemcsak kiváltság, hanem
kötelességgel is jár, hiszen szabadságunk és nemzeti öntudatunk az ő
erőfeszítéseiknek is köszönhető. "Rajtunk a sor, hogy megóvjuk
mindezt. Májusban újra választásra kerül sor, ahol döntünk arról,
meg tudjuk-e óvni szuverenitásunkat egy elnyomó európai hatalom
törekvéseivel szemben, vagy bábként végre kell hajtanunk egy
központi tervet" - hangoztatta a politikus. Hozzáfűzte: mi magyarok
"nem szeretjük, ha más mondja meg nekünk, miképpen éljünk, nem
szerettük 1848-ban, és nem szeretjük 2019-ben sem. Cselekedjük meg
mi is, amit megkövetel a haza!"
Az államtitkár vasárnap ellátogatott az alig ezer lelket
számláló albertai Bashaw településre, amelyet 1894-95-ben a
dunaföldvári Mráz János vezetésével magyarok alapítottak. Kanada más
vidékeiről és az Egyesült Államokból érkező dunaföldvári, tolnai,
somogyi magyarok hívták életre a városkát, ahol ingyen kaptak földet
a kanadai államtól.
Potápi Árpád az MTI-nek telefonon elmondta: a településen
vasárnap emléktáblát avattak, s bár ma már a magyarok leszármazottai
is angolul beszélnek, több mint százan jelentek meg, akik büszkék
magyar gyökereikre. "Jó érzés és megható volt látni, hogy ugyan
angolul beszéltek, de magyarként vettek részt az emléktábla-avatási
ünnepségen" - idézte fel az ünnepi pillanatokat az államtitkár.
Potápi Árpád Edmontonban és Calgaryban is találkozott a magyar
szervezetek vezetőivel, felkereste a magyar templomokat és hétvégi
iskolákat. Az MTI-nek úgy fogalmazott: "nagy élmény volt, hogy a
kisgyermekek kiválóan beszélnek magyarul, esetenként jobban, mint a
szüleik. Ez a magyar kormány támogatásával működő hétvégi iskoláknak
is köszönhető, és azt jelenti, hogy nemcsak sikerül megtartani a
magyarságot, hanem 60-70 év múlva e távoli vidékeken továbbra is
magyar szó csendül majd" fel.