Húsvét - Kozma Imre atya a húsvét üzenetéről
Budapest, 2019. április 19., péntek (MTI) - Nagypéntek csendjében az a legfontosabb, hogy belássuk: emberi élet csak Isten erőterében lehetséges - mondta Kozma Imre, a Betegápoló Irgalmasrend magyarországi vezetője, a Magyar Máltai Szeretetszolgálat alapító elnöke az M1 aktuális csatornán pénteken.
Mint mondta, Jézus hozta el az isteni erőteret, ami azt jelenti,
hogy a rosszat nem rosszal viszonozza, hanem jó válasza van rá, azaz
irgalmas, megbocsátó, nagylelkű és az életét adja az emberekért.
Hozzátette: az isteni erőteret az egyház őrzi és a
keresztényeknek kell megjelenítenie.
Emberhez méltó életet csak akkor élhetünk, ha a rosszra jó
választ tudunk megfogalmazni, ezt pedig Jézus életpéldájából
tanulható meg - tette hozzá a katolikus pap.