Illegális bevándorlás - Boszniai rendőrségi szóvivő: a mostani "migránsáradat" elindulása óra több mint 300 bűncselekményt regisztráltak
Budapest, 2018. november 8., csütörtök (MTI) - Snezana Galic, a boszniai Una-Sana kanton rendőrségi szóvivője szerint a mostani "migránsáradat" elindulása óra több mint 300 bűncselekményről kaptak bejelentést illegális bevándorlókkal kapcsolatban.
Snezana Galic az M1 aktuális csatornának nyilatkozva csütörtökön
arról beszélt: először csak egymás között történtek a bűnesetek, de
most már "mindinkább a lakosság kárára". Hozzátette: különböző okok
miatt nem indítottak eljárást, vagy azért, mert már tovább álltak,
vagy nem találták meg az elkövetőt. Van azonban körülbelül 60
komolyabb eset, ahol lépett a rendőrség. Ezek között van emberölés,
emberölési kísérlet, nemi erőszak, súlyos testi sértés, lopás,
betörés, amelyet mind migránsok követtek el - sorolta. De a
sértettek között is vannak migránsok - fűzte hozzá.
Szavai szerint a lakosságnak egyre jobban fogy a türelme,
elkeseredettek, hogy senki nem tesz semmit a helyzet megoldásáért.
Bihacon emiatt nemrég tüntetések is voltak, egyebek mellett azt
kérték, hogy ellenőrizzék a migránsok mozgását. A rendőrség mindent
megtesz, hogy kézben tartsa a helyzetet, például igyekszik a
migránsokat a befogadóhelyekre irányítani. Egy hétfői
válságtanácskozáson ezért azt is felvetették, hogy pontosan meg kell
határozni, hány férőhelyes a kladusai és a bihaci központ, hogy ne
legyen több migráns a városban, mint ahányan elférnek. A
befogadóhelyeken pedig állítsanak fel ellenőrzőpontokat, ahol
regisztrálják a mozgásukat, mert a lakosság biztonsága a
legfontosabb.
A szóvivő szerint a mostani "migránsáradat" indulása óta 11 500
illegális bevándorló érkezett a területre, de amióta sikerül
megakadályozniuk, hogy újabb emberek érkezzenek, azóta elmondható,
hogy stabilizálódott a helyzet.
Elmondta: minden nap jönnek új emberek, legtöbbször a Szarajevó
és Bihac közötti vonattal. Úgy fogalmazott: mindent megtesznek
azért, hogy az illegális bevándorlók ne jöjjenek ismét vissza.
Kifejtette: elsősorban azért, mert nem lehet, hogy ellenőrzés nélkül
jöjjenek; másrészt pedig nem tudnak nekik szállást biztosítani.
Ezért kérték az illetékeseket, hogy biztosítsanak megfelelő
ellátást, a nemzetközi elvárások szerint, hogy a rendőrség is
hatékonyabban végezhesse a munkáját. Így ellenőrzés alatt tudnák
tartani őket, felügyelnék, hogy mit csinálnak a városban.
Ismertetése szerint a legtöbb illegális bevándorló Bihacon és
Velika Kladusán van. Jelezte: az érkezők pontos számát nem tudják,
csak becsléseik vannak, mivel ezek az emberek illegálisan jöttek az
országba és illegálisan is hagyják el. Felhívta a figyelmet arra,
hogy júliusig mintegy ötezren jöttek, majd a további két hónapban
még ötezren.
Kiemelte: mivel rosszabbodott a térség biztonságpolitikai
helyzete, úgy döntöttek, nem engedélyezik újabb migránsok érkezését.
A rendőrség a kezdetektől kérte az állami szervek együttműködését,
de sajnos "különösebb segítséget" nem kaptak - tette hozzá.
Erre példaként említette, hogy Kladusán vállalkozók fogtak össze
és ajánlottak szállást azoknak a migránsoknak, akik egy hétig blokád
alatt tartották a bosnyák-horvát határt. De ez csak ideiglenes
szállás, az elképzelés hosszú távon az, hogy Szarajevóban lesz egy
nagyobb befogadóközpont - jelezte.
Az arra vonatkozó kérdésre, hogy név nélküli bankkártyát
kapnak-e a migránsok, Snezana Galic azt válaszolta: erről egyelőre
nincs hivatalos információjuk, de hallottak róla. Ha hivatalosan is
megerősítik, hogy léteznek ilyen kártyák - mondta a szóvivő -, akkor
kivizsgálják, hogyan kerültek ezek a migránsokhoz, és egyáltalán
törvényes-e az ilyen pénzügyi tranzakció. Szerinte az ENSZ
menekültügyi szervezetének kellene választ adnia arra - ha az ő
kártyájuk -, hogy adnak-e pénzt a migránsoknak, és ha igen, milyen
formában.