ITM: mintegy 85 milliárd forint kutatás-fejlesztési pályázatokra
Budapest, 2019. december 12., csütörtök (MTI) - Döntés született az idei év két legnagyobb keretösszegű kutatás-fejlesztési és innovációs pályázatán, mintegy 85 milliárd forint új támogatásról - mondta Bódis József, az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) államtitkára sajtótájékoztatón csütörtökön Budapesten.
Hozzátette: a kormányzat fő profilja az innováció támogatása és
fejlesztése, a pályázatok megvalósítása jövőre kezdődhet, a
projektek jellemzően háromévesek.
Az egyik konstrukció a piacvezérelt kutatás-fejlesztési és
innovációs (KFI) projektek támogatása, erre négyszeres volt a
túljelentkezés, ezért az eredeti 45 milliárd forinton felül még 10,6
milliárd forintot csoportosítottak át - ismertette. A
kompetenciaközpontok létrehozása kiíráson 8,5 milliárd forint volt a
keretösszeg. Ennél a két pályázatnál így több mint 64,1 milliárd
forintról született döntés a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és
Innovációs Alap hazai forrásaiból.
Hozzátette: további pályázók pedig úgy jutnak forráshoz, hogy
projektjeik támogató KFI szakpolitikai véleményt kapnak a Nemzeti
Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivataltól (NKFIH), melynek
birtokában pályázatot nyújthatnak be hasonló célú, uniós forrásból
finanszírozott Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Program
(Ginop) pályázati konstrukciókon. Így összességében 85 milliárd
forint új támogatás kerül a rendszerbe - mondta.
Bódis József kifejtette: a piacvezérelt kutatás-fejlesztési és
innovációs projektek támogatása pályázatra óriási érdeklődés mellett
11 nap alatt több mint 180 milliárd forint támogatási igény
érkezett. A beérkezett igények több mint 80 százaléka mikro-, kis-,
és közepes vállalkozásoktól érkezett.
A másik pályázat, a kompetenciaközpontok létrehozása
eredményeképpen fenntartható, versenyképes, és piacorientált
egyetemi tudásbázisok jönnek létre - mondta.
Birkner Zoltán, a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs
Hivatal elnöke arról tájékoztatott, hogy eredményes évet zártak, az
innovációs pályázatok iránt jelentős volt az érdeklődés, a
túljelentkezés sokszoros. A két nagy pályázati konstrukcióra 245
milliárd forintnyi igény érkezett, minden harmadikat tudtak
támogatni. 540 vállalkozás pályázott, ami óriási szám, ebből 150
pályázat kapott támogatást - ismertette. A pályázatok 80
százalékában ipari és digitalizációs témákra érkeztek.