Együttműködési megállapodást kötött az AutoWallis és az Iniciál Csoport
Budapest, 2019. december 12., csütörtök (MTI) - Együttműködési megállapodást kötött az AutoWallis az autókereskedelem terén Nyugat-Magyarországon meghatározó, az idén várhatóan 19,3 milliárd forintos forgalmat elérő Iniciál Csoporttal - közölte az AutoWallis Nyrt. csütörtökön az MTI-vel.
Az AutoWallis egyik fontos stratégiai célja, hogy a magyar
piacon is növelje értékesítési pontjainak számát, és ezáltal
szolgáltatásainak volumenét is a teljes árbevételén belül. Ennek
megvalósítását támogatja ez az együttműködés, hiszen az Iniciál négy
telephelyen (Győr, Mosonmagyaróvár, Sopronban és Szombathely) nyolc
márka (Dacia, Kia, Nissan, Opel, Peugeot, Renault, Suzuki és Toyota)
értékesítésével és márkaszervizelésével foglalkozik, a cégcsoport
dolgozóinak a száma meghaladja a 150-et.
Az AutoWallis Nyrt. célja 2029-re, hogy a közép-kelet-európai
régió meghatározó mobilitási szolgáltatója legyen. A vállalat a
2018-as, nemzetközi pénzügyi beszámolási standardok (IFRS) alapján
számított konszolidált 65,5 milliárdos árbevételének duplázását
tervezi 2024-re.
Az AutoWallis csoport a közép-kelet-európai régió 14 országában
(Albánia, Bosznia-Hercegovina, Csehország, Bulgária, Horvátország,
Koszovó, Lengyelország, Románia, Szerbia, Szlovákia, Szlovénia,
Macedónia, Magyarország, Montenegró) gépjármű- és alkatrész kis- és
nagykereskedelemmel, szerviz szolgáltatásokkal, rövid- és hosszú
távú gépjármű-kölcsönzéssel van jelen. A csoport tagjai közé
tartozik a Wallis Automotive Europe, a Wallis Motor Pest, a Wallis
Motor Duna, valamint a Wallis Autókölcsönző.
Az AutoWallis Nyrt. részvényeivel a Budapesti Értéktőzsde
prémium kategóriájában kereskednek, az elmúlt egy évben a részvények
legalacsonyabb ára 92 forint, a legmagasabb 266 forint volt.