Zórád Ernő-emlékkiállítást nyitnak meg Balassagyarmaton
Salgótarján, 2019. december 12., csütörtök (MTI) - A balassagyarmati születésű Zórád Ernő képregényrajzoló, festő, grafikus, illusztrátor, karikaturista életmű-kiállítását nyitják meg szombaton a Nógrád megyei városban, a Jánossy Képtárban - tájékoztatta az MTI-t a tárlat kurátora.
Zolnyánszki Zsolt Benedek galériavezető elmondta: a Precíz bohém
című kiállítást szombaton 17 órakor Feledy Balázs művészeti író,
művészetkritikus nyitja meg.
Zórád Ernő, a magyar művészettörténet egyik legsokoldalúbb
alakja azért kapta a precíz bohém elnevezést, mert bármilyen témán
dolgozott, abból alaposan felkészült.
A kurátor idézte Zórád egy mondását is: "A rajz minden
művészetek között elsőnek árulja el művelőjének karakterét. A fürgén
szállongó, friss bukfencet vető, léhán odapazarolt, vagy éppen
omlatag szenvelgéssel kanyarított vonalak éppúgy bizonyítják a
tehetséget, mint ahogy elárulják a modorosságot vagy a szolgai
utánzást. A vonal olyan, mint egy elszólás."
Zórád Ernő 1911-ben született Balassagyarmaton, és 2004-ben halt
meg Budapesten. Pályáját alkalmazott grafikusként és
illusztrátorként kezdte. A világháború után a hazai diafilm és
képregény-rajzolás úttörője lett. Illusztrált történetein és
diafilmjein több generáció gyermekei szórakoztak. 1951-től négy
évtizedig a Füles újság illusztrátoraként működött.
Akvarell-sorozaton örökítette meg a régi Tabán jellegzetes
részleteit. Zórád Ernő húsz képregényéből 3800 oldalas kötetet
lehetne összeállítani - ismertette Zolnyánszki Zsolt Benedek.
A polihisztor művész 1947-től a Magyar Vasárnap, a Pesti Izé, a
Szabad Száj és a Magyar Nemzet grafikusa, karikaturistája volt,
miközben sajátos műfajjal, az irodalmi pantheonnak nevezett
montázsrajzokkal kísérletezett, legjellemzőbb műveikkel együtt
megörökítve az irodalom nagyjainak portréit.
Harminchat teljes diafilm fűződik a nevéhez, köztük a Gulliver,
A Pál utcai fiúk vagy a Huckleberry Finn. Zórád Ernő 1954-től a
legmagasabb nívóra emelte a gyermekújságokban indult képregény
műfaját. A következő 30 évben hatalmas mennyiségű, több mint 300
képregény született a keze alatt.
A 93 évet élt Zórád 1991-ben, 80. születésnapján megkapta
Balassagyarmat Horváth Endre-díját, 2000-ben pedig a Magyar
Köztársaság Érdemrend tisztikeresztjét. A Tabán-képeknek
köszönhetően elismert látképfestővé vált, kiállítása nyílt a
Képcsarnokban és a Műcsarnokban.
Szülővárosában 2013-ban rendeztek tiszteletére életmű-kiállítást.
A Precíz bohém tárlat 2020. január 31-ig látogatható.