Izrael befogad újabb ezer zsidó származású etiópot
Jeruzsálem, 2018. szeptember 17., hétfő (MTI) - Izrael újabb ezer zsidó származású etióp bevándorlót fogad be, a falasmura közösség olyan tagjait, akiknek már élnek rokonaik az országban - jelentette a Jediót Ahronót című újság honlapja, a ynet hétfőn.
Benjámin Netanjahu miniszterelnök az etióp zsidók ügyeivel
foglalkozó kormányközi bizottság ülésén jelentette be döntését, és
közölte, hogy a szükséges kormányzati előkészületek megtételére
utasította Arije Deri belügyminisztert.
Az Izraelben élő etióp zsidók képviselői a ynet szerint
elégedetlenek voltak a határozattal, mert a kormány három évvel
ezelőtt már eldöntötte a még Etiópiában élő nyolcezer falasmura
Izraelbe költöztetését, de szerintük ezt időről-időre elhalasztják,
ami sokak halálához és a családok szenvedéséhez vezet.
A falasmura közösséghez olyan etiópok tartoznak, akiknek
felmenői eredetileg a zsidó vallást követték, de a XIX. század végén
- a hátrányos megkülönböztetések miatt - kikeresztelkedtek. Izraelbe
vándorlásuk után tanfolyamokon vesznek részt, ahol megismerik a
zsidó vallás tanításait és törvényeit, majd formálisan is betérnek a
zsidóságba.
Az etióp zsidók - más néven falasák - Izraelbe költöztetése
2008-ban ért véget, miután harminc év alatt mintegy százhúszezer
etióp érkezett az országba. Őket követte a falasmurák azóta tartó
bevándorlási hulláma, akiknek vallási hovatartozását a rabbinátus
megkérdőjelezi, és ezért Izraelben zsidóságuk elismeréséhez előbb be
kell térniük.